
Oroszlányban sem tudott nyerni a ZTE KK
A ZTE jól kezdte a találkozót, támadásban hatékonyan játszottak, és az első negyed végén 32–28-as előnyt alakítottak ki. A folytatásban is sokáig tartották a vezetést, ám a hazaiak fokozatosan felzárkóztak, és a második negyedben át is vették a vezetést. A félidőre végül minimális egerszegi előnnyel, 49–48-cal vonulhattak a csapatok.
A fordulás után azonban az Oroszlány ragadta magához a kezdeményezést: egy gyors 6–0-s sorozattal indított, és innentől kezdve végig előnyben játszott. A ZTE KK játékába több hiba csúszott, eladott labdák és kihagyott dobások jellemezték ezt az időszakot, miközben a hazaiak egyre nagyobb különbséget építettek ki. A harmadik negyed végén még sikerült valamelyest zárkózni (69–63), de a fordítás már nem jött össze.
A hajrában Varence triplájával még hat pontra feljöttek a vendégek, de az OSE higgadtan őrizte előnyét, és megnyerte a találkozót.
A ZTE KK ezzel sorozatban harmadik vereségét szenvedte el az alsóházban, így nehéz helyzetből várja a folytatást, különösen annak fényében, hogy a riválisok is zárkóznak a tabellán.
MVM OSE-Lions - Zalakerámia ZTE KK 93-87 (28-32, 20-17, 21-14, 24-24)
Oroszlány, 600 néző. Jv.: Makrai, dr. Popgyákunik, Győrffy.
MVM OSE Lions: Williams 21/3, Randolph 22/9, Balsay 12/6, Csuti 20/12, Sejfic 7. Csere: Peringer, Sevtovic 8, Sövegjártó 3, Major. Vezetőedző: Forray Gábor.
Zalakerámia ZTE KK: Hunter 14/9, Gatling 13/9, Scherer 4, Varence 25/15, Tóth Á. 11. Csere: Kucsora 2, Brzovic 12/6, Szalay, Mokánszki 6/3, Glatz. Vezetőedző: Kostas Mexas.
Kipontozódott: Scherer (39.).
Fotó: Hunbasket

