
Nem jött ki a lépés Budapesten a zalaegerszegi dartsosoknak
Hédli Mónika, Ágoston Károly, Kurucz Szabolcs és Varró Patrik állt tábla elé a fővárosi viadalon. A reggeli egyéni mérkőzéseken egyiküknek sem sikerült továbblépnie, pedig több találkozón is közel voltak a sikerhez.
Hédli Mónika 4–1-es vereséget szenvedett, elsősorban a kiszállók pontatlansága miatt. Ágoston Károly jól kezdett, 2–0-ra is vezetett, ám ellenfele kiváló duplázással fordított, és végül 4–2-re megnyerte a mérkőzést. Kurucz Szabolcs szoros csatát vívott, 3–2-es előnyben volt, azonban nem tudta lezárni az összecsapást, így riválisa jutott tovább. Varró Patrik egy tehetséges budapesti játékos ellen tartotta a lépést, de a duplák nem sikerültek, így 4–0-s vereséget szenvedett.
A délutáni, csoportkörös ranglistaversenyen mind a négy zalaegerszegi játékos egy-egy győzelmet szerzett, ami azonban nem bizonyult elegendőnek a főtáblára jutáshoz.
Ágoston Károly a hiányzók miatt a Steel Premier League mezőnyébe is bekerült, ahol erős ellenfelekkel találkozott, és két vereséggel zárta a fordulót.
A következő országos versenyhétvégét áprilisban rendezik meg, hasonló lebonyolításban, amelyet ezúttal vasárnapi csapatbajnoki forduló is kiegészít majd.
Fotó: ZDSE