
Közös megegyezéssel távozik a ZTE FC saját nevelésű védője
Csóka Dániel a ZTE FC utánpótlásában nevelkedett, édesapja nyomdokaiba lépve járta végig a klub korosztályos csapatait. A védő 2017-ben Angliába igazolt, ahol a Wolverhampton rendszerében fejlődött tovább, majd kölcsönben Szlovákiában, később pedig az AFC Wimbledon együttesében szerepelt.
A légiósévek után 2022-ben tért vissza Magyarországra és szülővárosába, Zalaegerszegre. A ZTE FC felnőttcsapatában hamar meghatározó játékossá vált, és részese volt a klub történelmi sikerének, a Magyar Kupa-győzelemnek is.
A 25 éves labdarúgó összesen 81 alkalommal öltötte magára a kék-fehérek mezét. Hetven NB I-es bajnoki mérkőzésen, tíz Magyar Kupa-találkozón, valamint egy UEFA Konferencia Liga-selejtezőn lépett pályára a zalaegerszegi együttesben.
A mögöttünk hagyott 2025/26-os szezonban kilenc alkalommal jutott szóhoz. Utolsó mérkőzését 2025 októberében, a Nyíregyháza Spartacus FC elleni bajnoki találkozón játszotta, ezt követően már nem szerepelt a csapatban az idény során.
A ZTE FC közleményében megköszönte Csóka Dániel munkáját, és további pályafutásához sok sikert kívánt a saját nevelésű játékosnak.
Fotó: ZTE FC