
Kosárlabdával a jövőért – együttműködés a ZTE KK, a zalaszentbalázsi iskola és a tankerület között
Az együttműködés előzménye egy különleges iskolai program volt, amelyre a klub szakmai igazgatóját, Bencze Tamást, valamint utánpótlás-mentorát, Heinrich Róbertet hívták meg vendégként. A rendezvényen – amelynek célja a kosárlabda népszerűsítése volt a diákok körében – a gyerekek élménybeszámolókon és inspiráló videókon keresztül ismerhették meg a sportág történetét, valamint a meghívott szakemberek pályafutását.
A találkozót követően a résztvevők kötetlen beszélgetésen vettek részt, ahol hamar világossá vált: mindhárom fél nyitott egy hosszú távú szakmai kapcsolat kialakítására. Az iskola igazgatónője, Kovácsné Bali Lívia, valamint testnevelő tanára, Czeglédy Károly – aki egyébként a ZTE KK utánpótlásában is dolgozik – már júniusban kísérleti jelleggel elindította a kosárlabdaedzéseket az iskola tanulóinak, két korosztályban.
A település sportolási lehetőségei korlátozottak, ám a közösségi térként is funkcionáló tornaterem alkalmas lehet a kosárlabda-alapismeretek elsajátítására. A most aláírt megállapodás célja, hogy hosszú távon biztosított legyen a sportág jelenléte az iskolában, miközben a legtehetségesebb gyerekek számára akár a ZTE utánpótlás-rendszerébe való bekerülés is reális céllá válhat.
Fotó: Zalaszentbalázsi Petőfi Sándor Általános Iskola