
Kiváló eredményekkel zárták a GreenZone-ZKSE kerékpárosai a hétvégét
A Zemplén Ringen a hőség tette igazán próbára a résztvevőket. A közel 40 fokos napsütésben a 96 kilométeres, 1300 méter szintemelkedést tartalmazó távot teljesítette Konkoly Andrea, aki nagyszerű versenyzéssel a női mezőny 6. helyén ért célba.
Az idei Bianchi Magyar Gravel Kupa Sorozat harmadik, egyben záró fordulóját Szentgotthárdon rendezték meg. A rövid táv 73, míg a hosszú táv 134 kilométeres pályán zajlott, változatos útvonalon, a megszokott magas színvonalú szervezéssel. Az extrém meleg és technikai problémák, például defektek sem tudták megállítani a zalaegerszegi bringásokat, akik ismét bizonyították kitartásukat.
Őrség Gravel futameredmények:
Rövidtáv – Felnőtt férfi:
Németh Ákos – 3. hely
Szekeres Zoltán – 6. hely
Beke Gábor – 11. hely
Rövidtáv – Master férfi:
Horváth Sándor – 5. hely
Hosszútáv – Master férfi:
Dervalics Gábor – 5. hely
A verseny mellett vezetett túrára is volt lehetőség, amelyen Tóth Marci és Pusztai Erzsébet vettek részt.
Az Őrségben dőlt el a kupa összetett végeredménye, amelyben a GreenZone-ZKSE szintén dobogós helyezéseket ért el.
Bianchi Magyar Gravel Kupa összetett eredmények:
Hosszútáv – Master férfi:
Dervalics Gábor – 2. hely
Rövidtáv – Felnőtt férfi:
Szekeres Zoltán – 2. hely
Németh Ákos – 6. hely
Beke Gábor – 25. hely
Rövidtáv – Master férfi:
Horváth Sándor – 2. hely
Fotó: Karancsi Rudolf