
Hegyikerékpáros magyar kupa zárófutamot rendezett a GreenZone ZKSE
A versenypályákon több kategóriában délelőtt kezdődtek a futamok. A GreenZone Zalaegerszegi Kétkerék Sportegyesület színeiben U17-es korcsoportban induló Bruchner Máté már egészen kis kora óta versenyzik.
A versenyre a nagy meleg miatt igazából azzal készültem, hogy a melegben edzettem sokszor, dél környékén bicikliztem. Nagyon sok edzés, heti 10-12 órát tekertem, a pályán nagyon sokat gyakoroltam, tehát folyamatosan ezen tartottuk az edzéseket. Igazából mindenre föl tudtam jól készülni
– számolt be portálunknak Bruchner Máté, a GreenZone ZKSE versenyzője.
Az időjárás – a terep kihívásain túl –, több szempontból is próbára tette a kerékpárosokat. Erről részletesen Horváth Szabolcs versenyközpont-koordinátor, a GreenZone ZKSE utánpótlásedzője tájékoztatta a Médiacentrumot.
A fő kihívás itt a pályában most elsősorban az időjárás, a meleg és a nagyon mély por. Tehát annyira száraz a pálya, annyira kevés csapadék volt az elmúlt időben, hogy 5-10 cm-es vastag por van a technikai részeken. Ez tartogat nehézségeket az érkezéseknél.
A versenyre –15 különböző, szomszédos és távolabbi országból – összesen 180-an neveztek.
Sikerült megszólítanunk, nyilván környező országokból – Szlovénia, Csehország, Ausztria – versenyzőket. De itt van például nálunk az ukrán válogatott tizenvalahányfős mezőnnyel, a szerb válogatott egy csapattal. Van egy izraeli csapatunk kettő fővel, és van egy olasz csapat, akinek mind a három versenyzője dél-amerikai
– emelte ki Vámosi László versenyigazgató, a GreenZone ZKSE elnöke.
A színvonalas nemzetközi futamot 2004 óta rendezik meg. A pályákon hamarosan már új nyomvonalak is várják a versenyzőket.
Szerző: Marton Angéla
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
