2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Első alkalommal rendezik meg a Piknik Box és Családi Napot

Első alkalommal rendezik meg a Piknik Box és Családi Napot

2023. szeptember 01., 14:20
Szombaton a zalaegerszegi Vizslaparkba várják az érdeklődőket a I. Piknik Box és Családi Nap elnevezésű programra. A programban a család minden tagjának kínálnak szórakozási lehetőséget. A Boxart Box Klub szervezésében a családi nap keretein belül nemzetközi ökölvívó mérkőzéseket láthatnak.

A részletekről Németh Gábor, a Boxart Box Klub elnöke tájékoztatta portálunkat:

A nyár közepén jött az ötlet, hogy házi bajnokságokat szervezünk a növendékeinknek. Nem szerettünk volna az edzőterem falai között maradni, így kitaláltuk, hogy a hozzátartozóknak, barátoknak egy családi napot is szerveztünk. Az ökölvívó mérkőzésekkel szeretnénk megmutatni az érdeklődőknek a sportágunkat és próbáljuk minél jobban a fiatalokat a mozgás irányába terelni.

Németh Gábor elmondta, hogy három országból érkeznek ökölvívók. Magyarországról a helyi fiatalok mellett Budapestről, és dunántúli klubokból érkeznek versenyzők. A határon túlról Ausztriából és Szlovéniából érkeznek ökölvívók.

A terveink szerint nagyjából 20 mérkőzést láthat majd a közönség. Azt tudni kell, hogy ezek a bemutatók kemény küzdelmeket jelentenek. Arra törekszünk, hogy a válogatottak, vagy a válogatottság felé tartó ökölvívóknak, olyan mérkőzéseket hozzunk össze külföldi ökölvívókkal, amik igazi kihívást jelentenek nekik

- mondta Németh Gábor.

A bemutató mérkőzések három menetig tartanak. A kisebb gyerekeknél másfél perces menetből, a felnőtteknél pedig három perces menetek lesznek.

A I. Piknik Box és Családi Nap programja:

- nemzetközi boxmeccsek (Ausztria, Szlovénia, Magyarország)

- a mozis hétvégéhez hasonlóan filmvetítések óriás LED falon

- ugrálóvár

- a honvédség jóvoltából akadálypályák

- VR szimulátor

- ingyenes egészségügyi szűrések

- hamburger, hot-dog, popcorn…

10:00 - Super Mario Bros.: A film

13:00 - Nemzetközi box gála/box meccs

18:00 - 20:07 Jurassic Park (film)

20:30 - 23:00 Kapj el ha tudsz (film)

Közben folyamatosan

10:00 - 18:00 ugrálóvár, akadálypályák, VR szimulátor, egészségügyi szűrések

Fotó: Piknik/Facebook

# Kapcsolódó cikkek