
Diákolimpia bajnok lett a Kölcsey, sorozatban harmadszor
A Kölcsey gárdája – Tóth Barnabás, Mészáros Ágoston, Garai Dávid, Ruzsics Barnabás, valamint a sikerhez korábban hozzájáruló Kovács Áron Boldizsár – a csoportkört és a keresztjátékot is meggyőző játékkal vette, majd az elődöntőben a szombathelyi gépipari technikum legyőzése után a döntőben a kecskeméti Bolyai ellen 19–18-as győzelemmel hódította el az aranyérmet. A csapat a Zalakerámia ZTE KK utánpótlására épül, és az elmúlt négy évben háromszor diadalmaskodott a diákolimpia igazolt játékosokat felvonultató mezőnyében.
Az első év ezüstje után sorozatban harmadszor nyertünk aranyérmet. Ez az idei tanév volt eddigi legjobb évünk: januárban bronzérem az öt-öt elleni diákolimpián, most pedig ez a gyönyörű siker a három három elleni játékban
– fogalmazott büszkén dr. Kelemenné Hersics Adrienn testnevelő tanár.
Az egerszegi Zrínyi Miklós Gimnázium fiúcsapata – Novák-Téglás Patrik, Gyimes Áron, Horváth Bálint, Döbrentei Bulcsú – szintén kitűnően szerepelt: csoportelsőként jutott a legjobb nyolc közé, a negyeddöntőben azonban 15–11-re alulmaradt budapesti ellenfelével szemben, így az előkelő 5. helyen zárta a tornát. A csapat kísérőtanára Horváth Tóth Ildikó, felkészítője Karvalics Levente volt.
A lányoknál a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium története során először kvalifikálta magát az országos döntőre. A csoportkörben egy győzelem és egy vereség volt a mérlegük, ám a szoros versenyben csupán egyetlen kosárral maradtak le a továbbjutásról, így a 9. helyen végeztek. A csapat tagjai: Kiss Virág, Jóna-Horváth Jázmin Anna, Szakonyi-Nagy Virág és Péterfi Anna. Kísérőtanáruk Mittermájer Vivien, felkészítőjük Halász Gergely volt.
Fotók: Jóna István/ B33 Tour