
Danicser Anita újabb nemzetközi sikere
A februári Vas vármegyei súlyemelő-bajnokságon a +86 kilogrammos súlycsoportban állt rajthoz, ahol magabiztos teljesítménnyel az első helyet szerezte meg. Ezzel az eredménnyel nemcsak kategóriájában diadalmaskodott, hanem elnyerte a legjobb masters versenyzőnek járó különdíjat is.
A hazai sikert követően nem sok ideje maradt pihenésre, hiszen Lengyelországban rendezték meg a rangos World Power Festival versenyt, amelyen a WRPF szövetség égisze alatt először indult. A március 22-én megrendezett viadalon, a korai kezdés ellenére is kiemelkedően szerepelt.
Fő versenyszámában, a raw felhúzásban, a +90 kilogrammos súlycsoportban az open kategóriában és abszolútban is első helyen végzett, emellett a Masters 1 (40–49 év) korosztályban szintén aranyérmet szerzett, abszolútban pedig a harmadik helyet szerezte meg. Teljesítményét három aranyérem, egy bronzérem és egy különdíj is fémjelzi.
A nemzetközi sikerek után sem állt meg, hiszen alig néhány nappal később már a tatabányai Masters országos bajnokságon versenyzett a ZTE Súlyemelő Klub színeiben. A +86 kilogrammos kategóriában ezúttal a második helyen zárt.
A sportoló számára nincs megállás: következő nagy célja a lengyelországi Pabianicében megrendezendő világbajnokság, ahol a GPC szervezetnél indul majd. Ugyanezen a viadalon tavaly Brazíliában már világbajnoki címet szerzett, így ezúttal is komoly esélyekkel készül a megmérettetésre.
Fotó: Danicser Anita