
Combsérüléssel bajlódva zárta utolsó Eb-felkészülési versenyét Takács Nóra
A zalaegerszegi sportoló erőnyerőként kezdte meg szereplését, majd a második fordulóban a francia Maia Soubielle ellen mérkőzött meg, ahol vereséget szenvedett. A klub tájékoztatása szerint Takács Nóra combsérüléssel bajlódik, ami jelentősen nehezítette a felkészülését és a versenyzését is. Emiatt az Európa-bajnokság előtti utolsó megmérettetés nem alakult szerencsésen számára, ráadásul a versenyt követő háromnapos nemzetközi edzőtábort is kénytelen volt kihagyni.
Az idei esztendő azonban így is kiemelkedően sikeres Takács Nóra számára, aki két ifjúsági Európa-kupa ezüstérmet szerzett, és ezzel kiharcolta a részvételt az ifjúsági Európa-bajnokságra, valamint a világbajnokságra is.
A sportoló felkészülését ifj. Nagysolymosi Sándor, Varga Zoltán, Korpos Judith, Márton Tibor és Kiss Zoltán segíti.
Fotó: Zalaegerszegi Judo SE
