
Felszállt az első kiutazó charterjárat a sármelléki reptérről
Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport Kft. ügyvezetője a Médiacentrumnak elmondta: a szombati esemény fontos mérföldkő a reptér életében.
Többéves tartozást törlesztünk a környezetünk lakossága számára, tágabb értelemben egész Nyugat-Dunántúl lakossága számára. Ugyanis mi már évek óta fogadunk beutazó charterjáratokat, de nem voltak kiutazó járataink. És ezzel, hogy most megnyílik ez az utazási lehetőség, gyakorlatilag közelebb hozzuk a lakossághoz, a környezetünkben élők számára a nagyvilágot. Elérhetővé tesszük a távoli tengerpartokat. Sokkal kényelmesebbé, gyorsabbá tudjuk tenni az utazást számukra, hiszen nem kell adott esetben sok órát autókázással tölteniük, vagy közlekedési eszközről közlekedési eszközre váltva jutni el egy nagyobb repülőtérre, hanem egy órán belül elérik a repterünket. Nálunk ingyenesen tudnak parkolni, és kényelmesen, gyorsan át tudnak jutni a repülőtéri kiszolgálási folyamatokon, beszállni a repülőgépbe, és már útra is tudnak kelni a távoli célpontok felé.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg