
Búzaszentelő a tüskeszentpéteri malomban – Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem
Idén eddig 2 tonna búza érkezett a malomba, miközben folyamatosan várják az újabb szállítmányokat. A felajánlott kenyérgabona összegyűjtését és őrlését kezdetektől a Zala-Cereália vállalta.
A program évről évre fejlődik, és ezzel együtt a mi szerepvállalásunk is bővül. Ma már nemcsak a zalai, hanem a somogyi és a vasi gazdák által felajánlott búzát is a tüskeszentpéteri malomban őröljük meg. Az elkészült lisztet innen szállítja tovább az Agrárkamara a támogatott szervezetekhez. Vagyis ma már három megye adománybúzájának feldolgozásáról gondoskodunk
– ismertette Király László, a Zala-Cereália Kft. ügyvezető igazgatója.
A termelőknek egyszerre kell megküzdeniük a szélsőséges időjárás okozta kihívásokkal és a növekvő költségekkel. Ennek ellenére fontosnak tartják, hogy segítsék a nehéz élethelyzetbe került családokat és gyermekeket.
Ha mi, akiknek a Jóisten megadja, hogy termést takaríthassunk be, nem segítünk, akkor kitől várhatnánk el az adakozást? Az idei év sok szempontból más, mint az előzőek: napról napra változik körülöttünk a világ. Mégis azt tapasztaljuk, hogy amikor munkatársaink felkeresik a gazdálkodókat, és jelzik, hogy ismét elindult a gyűjtés, a válasz mindenhol ugyanaz: természetesen visszük az adományt. Egy pillanatig sem volt kérdés, hogy részt vesznek a programban, de mindenki megkérdezi, hogy mire számíthatunk, mi lesz velünk. Ezt nem tudjuk, egy dolgot tudunk csak mondani: nekünk gazdálkodóknak a feladatunk az, hogy vessünk, kérjük a Jóisten áldását – mint, ahogy ezt ma is megtettük –, és bízzunk abban, hogy az aratás alkalmával, és azt követően, a Jóisten majd a nekünk szánt utat kijelöli. Mindenki megkapja a méltó jutalmát, a gazdálkodók, a malom és természetesen az adományozott szervezetek, és rajtuk keresztül azok a gyerekek, rászoruló felnőttek, akiknek ez szebbé teheti a mindennapjait
– hangsúlyozta Süle Katalin, a NAK és a MAGOSZ alelnöke.
A Kárpát-medencében ebben az évszakban mintegy 300 gyűjtőpont működik. Ezeken keresztül évről évre csaknem tízezer gazdálkodó felajánlása jut el mintegy százezer rászorulóhoz. Mint a MAGOSZ elnöke fogalmazott, a gazdálkodóknak egyre több kihívással kell szembenézniük. A program azonban azt bizonyítja, hogy összefogással a legnehezebb akadályok is leküzdhetők.
Amikor a program indult, akkor valahogy mindenki érezte, ez a magyar gazdák lelkéből fakadt. Éreztük, tudtuk, hogy ez egy telitalálat lesz, mert kell egy olyan, az összetartozás érzését erősítő program, egy lehetőség. Ez lehetőség volt valamennyiünk számára, nem feladat; esély, alázattal szolgálni, lehetőség, hogy felemelt fejjel, emberi tartással, méltósággal tudjunk segíteni úgy, hogy azt ne úgy érezzék, hogy adtak nekem valamit, mert rászoruló vagyok. Ajándékként adjuk, szeretettel. Ez az összefogás jellemzi a programot a gabonagyűjtéstől kezdve a pénzbeli adományokig, amelyekhez alapítványok támogatásával is hozzájárulhatnak a segítők. Különösen fontos ez Kárpátalján, ahol sok olyan egyetemista él, aki édesapját veszítette el a háborúban, és emiatt veszélybe került a tanulmányainak a folytatása. Ösztöndíjat hoztunk létre, mellyel a Kárpát-medence minden nehéz helyzetben lévő fiataljának szeretnénk üzenni, hogy számítunk rájuk, és szükség van rájuk
– erről már Jakab István, a MAGOSZ elnöke beszélt.
Az ünnepségre a türjei Hétszínvirág Együttes dalcsokorral készült. Az adománybúzát Szeghy Csaba római katolikus plébános, Zsugyel Kornél evangélikus lelkész és Bertók Dániel református lelkipásztor áldotta meg.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg