
Civil programok Zala vármegyében
A városi civil alap pályázatait már kiírták. Erre az 5000 főnél nagyobb településeken működő szervezetek adhatnak be támogatási igényt, ugyanakkor eddig soha nem látott keretösszeggel szeptember elején elindultak a Nemzeti Együttműködési Alap országos pályázatai is. Itt két konstrukció választható.
Azok a szervezetek, akik nagyobb támogatási igényre tartanak számot, ők az összetett pályázatokra, valamint a működési pályázatokra adhatják be az igényüket. Itt azok pályáznak, akik 400 ezertől 5 millió forintig igényelnek támogatást. Ezek a nagyobb szervezetek. A kisebb szervezeteknek pedig előszeretettel javasoltunk már a korábbi években is az egyszerűsített pályázati formát
– fogalmazott Horváth Rita, a Zala Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ irodavezetője.
Ezek a források a községekben működő egyesületeknek jelentős segítséget nyújtanak. A nagykutasi polgárőrség ennek köszönhetően októberben polgárőr családi- és toborzónapot szervez.
A Zala Vármegyei Civil Központ munkatársai segítenek a pályázatokban. Gyakorlatilag pályázatokból és támogatásokból tartjuk fent az egyesületet, a tagdíj mellett
– mondta el Smodics István, a nagykutasi polgárőrök vezetője.
A Göcseji Kézműves Egyesület ugyancsak sikeresen vesz részt a különféle típusú kiírásokban, így színesítve a tudásközpont programkínálatát.
Egy őszi tábort fogunk tartani 6-12 éves gyermekeknek az őszi szünet alatt. Ez egy napközis kézműves elfoglaltságot takar, ahol a Göcseji Kézműves Egyesület 12 tagja fog foglalkozásokat vezetni
– részletezte Nikitscher Bernadette, elnök.
A találkozón a meghívottak számos őszi rendezvényről beszámoltak. Ilyen lesz többek közt vasárnap Hévízen a IV. Kutyás Nap, ahol a keverék ebek szépség- és ügyességi versenyen is bemutatkoznak.
A terápiás kutyasuli és a rangerek bemutatót tartanak. Lehet majd ismerkedni az állatokkal, barátkozni, kapcsolatokat teremteni, egy nagyon izgalmas napnak nézünk elébe
– árulta el Mörkné Győrvári Henriette, a Hévízi Vállalkozók Egyesületének vezetője.
Az összejövetelen ismertették továbbá az Egészséges Zalaegerszeg Programhoz kapcsolódó eseményeket, és a következő időszak együttműködéseit.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg