
A városi strand is csatlakozott a Strandok éjszakájához
A szervezők többféle meglepetéssel fogadják majd az éjszakai fürdőzőket. A nyári hangulathoz hűsítő ételeket és italokat is kínálnak.
Úgy döntöttünk, hogy csatlakozunk a rendezvényhez. Megítélésünk szerint lenne Zalaegerszegen igény arra, hogy az estébe, akár az éjszakába nyúlóan is lehessen egy kicsit fürdeni, halk zenét hallgatni és büfézni. Kipróbálhatják az emberek, milyen az, amikor nem kell nyolc órakor hazamenni, hanem itt lehet maradni. Két DJ fog fellépni, illetve a Motion Dance táncosai érkeznek, akik megmutatják, hogyan lehet igazán berobbantani a hangulatot, hogy az emberek fürdőruhában megmártózzanak
– tájékoztatott Böcskey Zsolt, a Zalaegerszegi Létesítmény Fenntartó Kft. ügyvezetője.
A felhívásban minden fürdőüzemeltető szabadon alakíthatja az estéhez kapcsolódó ötleteit.
Böcskey Zsolt így folytatta:
Héttől kezdődnek a programok, és éjjel kettőig tervezzük a nyitva tartást. Természetesen, ha nagyon jó lesz a hangulat, még elgondolkodunk a hosszabb nyitva tartáson, de egyelőre úgy tervezzük, hogy éjjel kettőkor zárunk.
Kustán Judit munka után érkezett, hogy pihenjen a szabadban. Nem tervezi, hogy szombaton sötétedés után strandol, ám fiatal kora óta kedveli a fürdőhelyet.
Erről a kezdeményezésről nem hallottam. A városi strandot azért szeretem, mert már általános iskolás korom óta ide járok, sőt, a gyermekeimet is sokszor kihoztam ide. Azóta is szívesen kijárok. Nekem messze van az aquapark, én a városban, a Páterdombról járok ide, így ez sokkal közelebb van. Ezért szeretem a városi strandot, hiszen sok szép emlék fűz ide
– mondta Kustán Judit.
A nappali strandbelépő az esti rendezvényre is érvényes. A jegy kizárólag a helyszínen, 1500 forintos egységáron vásárolható.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg