Vetélkedtek – Versmondó verseny a költészet napján

A verseny a szabadon választott művekkel folytatódott. Diószegi Erzsébet Csokonai Vitéz Mihály Dorottya című eposza mellett döntött, ebből adott elő egy rövid monológot. Szabadidejében gyakran lapozza fel a köteteket. Mint fogalmazott, a versek hozzátartoznak a mindennapjaihoz.

A verseket olvasva az ember mindig megtalálja az adott problémájára a megoldást. Vidám lesz tőle, vagy egy picit elgondolkozik. Tehát sokféle dolgot ad a dallamosság és a zenéje is. Én például a haiku verseket is nagyon szeretem, nincs olyan nap, hogy naponta legalább tíz haikut ne olvasnék

- mondta el dr. Marótiné Diószegi Erzsébet. 

A szavalatokat háromtagú zsűri értékelte. Az ítészek szerint a versenyzők alaposan felkészültek. Alkalomhoz és személyiségükhöz illő műveket választottak, melyeket nagy átéléssel mondtak el.

Mindig külön öröm számunkra, idősebbeket is hallgatni, nemcsak fiatalokat. A fiatalok számára nagyon sok versenyt szerveznek, de az idősebbeknek kevesebb lehetőségük van arra, hogy verset mondjanak. Ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ne csak hallgassunk, hanem mondjunk verseket. És hát az meg külön öröm nekünk, itt a József Attila Városi tagkönyvtárban van a költészetnapi emlékezés  

- emelte ki Kereki Judit, a József Attila Városi Tagkönyvtár olvasószolgálati vezetője, aki a zűri munkájában is részt vett.

A költészet napi programok évről évre népszerűbbek. Ezt jelzi, hogy zalaegerszegiek mellett Bázakerettyéről és Zalalövőről érkeztek szépkorúak.

Sokan közülük az életútjuk vége fele barátkoznak meg nemcsak a versmondással, hanem magával a versírással, a festészettel, a prózaírással, tehát magával a kultúrával is. És nagyon erősen érdeklődnek. Több száz színházba járónk van például, tehát azt kell mondjam, nagyon érzékenyek a kultúrára

- erről már dr. Kocsis Gyula, az Életet az Éveknek Klubszövetség Zalai Szervezetének elnöke beszélt hírportálunknak.

A produkciókat a zsűri és a közönség tapssal köszönte meg. A legjobbakat oklevelekkel jutalmazták.

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg