2024.05.06., hétfő - Ivett, Frida napja
facebook
Keresés
Tóth József-Joe munkáiból nyílt kiállítás a színházban

Tóth József-Joe munkáiból nyílt kiállítás a színházban

2024. március 09., 18:10
Megnyitották Tóth József becsvölgyei festő kiállítását a Hevesi Sándor Színház előcsarnokában. A rangos eseményre barátai zenés összeállítással készültek.

Tóth József a zalaegerszegi teátrum alapításától 1985-ig díszletfestőként dolgozott a társulatnál. 1988-1992-ig a Rippl-Rónai Stúdió, majd 1996-tól a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének tagja. A most kiállított képeinek nagyrészét idén télen, a 770 lelkes göcseji faluban készítette.   

Gyerekkorom óta festek, de hát igazából én díszletfestő vagyok, ami inkább másolást jelent. Amikor filmforgatáskor díszletet készítünk, az többnyire kötöttséget jelent, alkotás közben pedig szabadnak érzem magam

- mondta el Tóth József festő.

Cirkusz, Sárga folyó, Karnevál, Kék madár és Európa. Csak néhány, a kiállításon bemutatott több mint negyven kép közül. A sajátos hangulatot és formavilágot tükröző, olykor groteszk festményeket Winkler Ferenc muzeológus ajánlotta a látogatók figyelmébe. Mint fogalmazott, Tóth József kifejezésmódja különleges szerepet tölt be a kortárs magyar képzőművészetben.

A művein keresztül az ember tulajdonságai, jelleme és kifejezésmódja mindenképpen visszaköszön. Izgalmasan kezd festeni, az alkotási folyamat többnyire egy pontból, egy vonalból – ami valószínűleg egy megélt pillanat, egy töredék -, indul ki, ami aztán az elkezd fejlődni

- összegzett  Winkler Ferenc. 

A megnyitó után Szálinger Balázs Becsvölgye című színművének premierjére várták a közönséget. Tóth József munkái április 7-ig tekinthetők meg az intézményben.

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

-xV-8Ghs-PI
# Kapcsolódó galériák