
Rendhagyó tanévzáró – Szeptembertől folytatják a MUS-E programot
A Landorhegyi iskola több éve részt vesz a programban. A 2025/26-os tanév emlékezetes pillanatait az egyik diák idézte fel.
Az a zene volt a kedvencem, hogy: „Télen nagyon hideg van…”, és a legjobban azt szerettem, amikor meg kellett rajzolnunk a saját fejünket
- mondta Szipőcs Ákos, a Landorhegyi Általános Iskola tanulója.
Januárban a Szeliánszky-iskola is csatlakozott. Hochrein Judit kreatív zenei foglalkozásain a közös alkotás örömét is átélhetik a növendékek.
Nagyon sokat kísérletezünk a saját hangunkkal, illetve egyszerű hangszerekkel játszunk. A lényeg mindig a játék, a közös alkotás és a felfedezés öröme. Most egy új, izgalmas keretet is kaptunk azáltal, hogy bekerültünk egy nemzetközi pályázatba, amely meghatározta az idei témákat. Ebben a félévben például a környezet került a középpontba. A város, az iskola vagy akár az osztályterem hangjait próbáltuk megjeleníteni az egyes foglalkozásokon
- erről már Hochrein Judit, MUS-E művész beszélt.
Az évzárón szimbolikus helyszínt választottak; Judit vezetésével a képzeletbeli erdei kalandra indultak, hogy eljussanak a medve barlangjához. Az alapítvány ügyvezetője szerint a közös élmény jól tükrözte az egész tanév hangulatát és szellemiségét.
Ez az évzáró most nem a hagyományos produkciókról szól, hanem egy közös örömünnepről és élményszerzésről. Hochrein Judit és Kardos Endre workshopot tartanak a gyerekeknek, ezt követően pedig Tánczos György vezetésével az év során készült képzőművészeti alkotásokból láthatnak vetítést a résztvevők
- ismertette Gubinecz Ákos, a MUS-E Magyarország Alapítvány ügyvezetője.
A festőművész új feladatot is adott tanítványainak: a kifeszített csomagolópapírra ezúttal egymás portréit készítették el. A nyári szünet után szeptembertől mindkét iskolában folytatódik a MUS-E.
Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg
