
Országos versenybe került az Oszkár és Rózsa mami című darab
A teátrumok a seregszemlére az elmúlt 2 évadból nevezhetik csecsemő-, gyermek- és ifjúsági produkciójukat, illetve színházi-nevelési programjukat. Ezeket – a korábban megszokottaktól eltérően – a színházak saját játszóhelyén nézi és értékeli majd a szakmai zsűri – nyilatkozta portálunknak Mihály Péter rendező, a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője.
Hozzánk is egy bizonyos intervallumban érkezik majd a nagyra becsült zsűri, megnézik az előadást a saját közegében és utána gyakorlatilag meghozzák a döntést. Illetve ez azért is fontos, mert jó egy picit az országos vérkeringésbe bekerülni, jó, ha egy kicsit reflektorfényt kapnak ezek az előadásaink is.
A Lázár Ervin Programban szereplő darab népszerűsége továbbra is töretlen. A rendező szerint a humorral átszőtt történet megérinti és elgondolkodtatja a gyerekeket.
Látjuk azt, hogy a humor a legőszintébb és legazonnalibb visszacsatolás. Ha a humor része működik, akkor utána működnek azok a mély, valóban tartalmas, közös gondolkodásról tanúbizonyságot adó csendek, figyelmek, amik ugyanannyira fontos sajátosságai ennek az előadásnak, mint amennyire a nevetés
– tette hozzá Mihály Péter.
A teátrum az Oszkár és Rózsa mami című darabot – a nagy érdeklődésre való tekintettel – április 28-án, kedden 19 órakor esti előadásként műsorára tűzi.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg