
Mivel megyünk? – Kiállítás a közlekedés múltjáról, jelenéről és jövőjéről
A gyűjtemény idővonala a szén által forradalmasított gőzgépektől indul, és egészen a mai alternatív hajtásmódokig vezet. Négy különböző korszak energiagazdálkodását, valamint a jövőre vonatkozó elképzeléseket is bemutatja.
Az emberi és állati mozgatás és közlekedés után első a gőzenergia, ami a szénnek köszönhetően nagyon nagy mennyiségben terjedt el. Viszont környezetvédelmi szempontból, energiafelhasználás és energiahatékonyság szempontjából nem volt a legjobb időszak a közlekedési kultúrának. Ezt követte érdekes módon az energiafelhasználás
– ismertette Eichinger Attila, a MOGIM igazgatója.
A kiállítás hangsúlyozza a fenntarthatóság fontosságát, és figyelmet irányít a környezet megóvására is.
Itt a látogatók megismerkedhetnek az utóbbi nagyjából 200 év közlekedésével és a közlekedéssel kapcsolatos energiafelhasználásával. Nagyon fontos számunkra, hogy elgondolkodtassuk a látogatókat és rávegyük őket, hogy gondolják át az energiafelhasználásukat, racionalizálják azt. Hiszen mindez az országunk jövőjéhez hozzátartozó tényező
– nyilatkozta Batizi Zoltán, a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgató-helyettese.
A hétvégén a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozathoz csatlakozva interaktív és játékos foglalkozásokkal várják az érdeklődőket az intézményben. A programon kicsik és nagyok egyaránt betekinthetnek a közlekedés alapjaiba. Az időszaki tárlat október 31-ig tekinthető meg.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg