
Könyvbemutató – Turbuly Lilla volt a József Attila könyvtár vendége
A vendégeket a tagkönyvtár vezetője köszöntötte. Mint fogalmazott, a közgyűjtemény örömmel ad alkalmat arra, hogy az irodalomkedvelők személyesen is megismerhessék a kortárs szerzőket.
Azt gondolom, hogy egy író-olvasó találkozó, illetve közönségtalálkozó mindig különleges alkalom. Ilyenkor a könyvtár falai közé nemcsak a betűk és a történetek költöznek be, hanem maga az alkotó, illetve a szerző is, aki életre kelti őket. A mai alkalommal nemcsak beszélgetünk, hanem megismerhetjük a történetek mögötti világot, az érzéseket, gondolatokat, amelyekből a könyvek megszületnek
– hangsúlyozta Csaplár-Nagy Franciska, a József Attila Városi Tagkönyvtár vezetője.
Az íróval Arany Horváth Zsuzsa beszélgetett életútjáról és munkásságáról. Turbuly Lilla 2008-ig bíróként dolgozott. 2006 óta tizenöt műve jelent meg; szépirodalmi és ifjúsági regények, vers- illetve novelláskötetek, valamint meséskönyvek. Március elején kiadott, legújabb írása családi történetre épült.
Ez a nagymamám története, aki 26 évesen tébécében halt meg, egy tüdőszanatóriumban. Szerettem volna ilyen módon emléket állítani neki, mivel nagyon keveset tudunk az életéről. Ez a szál is részben fiktív. A mában játszódó szál, ami a 2010-es évek Budapestjén játszódik, az pedig nagyrészt fiktív, bár abban a közegben mozognak a szereplőink, amit a saját életemből jól ismerek; a kulturális újságírók és a budapesti kulturális élet körében
– erről már Turbuly Lilla író beszélt hírportálunknak.
Az író tizenhatodik önálló könyve egy novelláskötet lesz. Ebben korábban még nem publikált írásai is helyet kapnak, melyeket új elbeszélésekkel egészít ki.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg