
Filmzenei koncertet tartanak július 5-én Zalaegerszegen
Az ingyenes est immár öt éve egyaránt népszerű a zalaegerszegiek és az ideérkező turisták körében. Tavaly a határon túlról is jöttek, hogy a filmzenéket klasszikus köntösben hallhassák – számolt be róla Balaicz Zoltán polgármester.
A filmzenék olyan különleges egységet képviselnek a zenék világán belül, amik mindenkire hatnak, mindenkinek van valamilyen gyermekkori élménye, akár egy Star Wars filmből, egy James Bond filmből vagy bármi egyébből. Talán emlékeztetnek bennünket, egy kicsit nosztalgiával teliek. Ezeket egymás után hallani, egy nagy közösségben, egy nagyszabású koncert keretében megélni az pedig mindig különleges élmény.
Az esemény ötletgazdája Galbavy Zoltán. Az önkormányzati képviselő először a kertvárosi kertmozit élesztette fel, majd – széleskörű összefogásnak köszönhetően – útjára indította a filmzenei koncertet.
Idén július 5-én, este 8 órától a helyi tehetséges fiatalok koncertjével kezdődik a műsor, majd 20 óra 30 perctől Pejtsik Péter vezényletével a szimfonikusoké lesz a nagyszínpad. Bízunk benne, hogy nagyon jó idő lesz. Rossz idő esetén az Art Moziban tartjuk a koncertet, amire regisztrációs jegyet kell váltani. Ezt mindennap 15 órától 20 óráig lehet megtenni.
A rendezvény műsorát – a szimfonikus zenekar koncertjét megelőzően – helyi szólisták, a Liszt-iskola kórusa, a Pálóczi-zeneiskola növendékei, a Zalai Táncegyüttes és a Gála Társastáncklub Egyesület színesítik.
Ebben a filmzenei koncertben talán az a legszebb, hogy lokálpatrióta. Egyrészt egy ünnepnap számunkra, amikor megtarthatjuk ezt a rendezvényt kint a Dísz téren több ezer ember előtt. Ami ennél is fontosabb, hogy szinte csak és kizárólag zalai résztvevői, fellépői vannak. Magában a szimfonikus zenekarban is elsősorban zalai zenészek muzsikálnak
– mondta Tóth László, a Zalaegerszegi Szimfonikus Zenekar elnöke.
Az idei program különlegessége, hogy az Európa téren megelevenedik a mozivászon. Itt szombaton 14 órától filmes autókat tekinthetnek meg a látogatók.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg