
Elkezdődött a 22. Zala Vármegyei Népdaléneklési Verseny
A mai fordulót megyei válogatók előzték meg. A nívós esemény sokéves hagyományra tekint vissza, mely kiemelkedő jelentőségű a népzenével foglalkozók körében.
Nagyon fontos eleme van a zalai vármegyei fordulónak – az országos és a többi rendezvénnyel szemben –, hogy helyi zenei anyagból válogatnak a pedagógusok. Vajda József, id. Horváth Károly és Pungor Antal gyűjtéseiből, valamint egyéb kéziratos anyagokból dolgoznak. Ez nagyon fontos, mert így egyedülállók vagyunk az országban abban is, hogy helyi anyagokat viszünk, és hogy ilyen szép számmal és szép minőségben készülnek a pedagógusok
– tudatta portálunkkal Horváth Károly, a Zalaegerszegi Liszt Ferenc Általános Iskola igazgatója.
A versenyt az általános és középiskolások számára öt életkori és három műfaji kategóriában rendezik. Elsőként szólisták, majd kisegyüttesek, illetve énekkarok mutatkoznak be.
Nagyon sok szeretettel vártuk a mai napra a diákokat és felkészítőiket. Ma és holnap zajlik ez a vármegyei döntő, ami azt jelenti, hogy közel 700 diák érkezik, 60 felkészítővel, 60 vármegyei iskolából, illetve a tavalyi esztendőtől kiegészülünk muravidéki iskolákkal és ott a magyarlakta települések iskoláiból érkeznek a gyerekek. Pátosfalváról, Lendváról és Göntérházáról is érkeznek tanulók
– tájékoztatott Csécs Tamásné Németh Éva, a Liszt Ferenc Általános Iskola énektanára.
Az arany-, ezüst- és bronzminősítésen túl szerezhetnek még kiemelt aranyat. Van olyan diák, aki már évek óta több kategóriában is megméretteti magát.
Nagyon bizakodó vagyok, mivel ez már nem az első népdaléneklési versenyem. A tanárnővel nagyon sokat készültünk erre a versenyre, minden órán gyakoroltunk, hónapokon keresztül
– mondta Kovács Hanna Borka.
A zsűriben helyet foglal Maczkó Mária eMeRTon- és Magyar Örökség díjas énekes. Az Oktatási Hivatal részéről Csordásné Fülöp Edit mesterpedagógus, illetve Horváth Károly népzenetanár.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
