
Várják a javaslatokat – idén is gazdára talál a Lokálpatrióta-díj
Major Zsolt szerint az Északi Ipari Park fejlesztése a szervezet céljaihoz jól illeszkedik. Ezek közé tartozik ugyanis a munkahelyek bővítése és a gazdasági stabilitás erősítése. Az önkormányzati képviselő idesorolta a szennyvíz-hálózat tervezett bővítését is.
Egyesületünk egyik szándéka, vágya teljesült azzal, hogy tervezik a szennyvíz-hálózatot, amely beköti a Göcseji Falumúzeumot és a Magyar Olaj- és Gázipari Múzeumot a rendszerbe. Ennek a tervezése folyamatban van, és hamarosan megkezdődhet a kivitelezés is.
A városi alapítványok beszámolói kapcsán elmondta, hogy az Együtt Zalaegerszegért Egyesület a szervezetek inflációkövető támogatását szorgalmazza. A sajtótájékoztatón az Egerszegi Búcsúval kapcsolatban bejelentették, hogy azt július 20-án immár 25. alkalommal rendezik meg, ahol a Lokálpatrióta-díj mellett két plakettet is átadnak.
Ez a díj tulajdonképpen egy olyan elismerés a városnak, amit mi úgy igyekszünk adni, hogy a közvélemény adja annak az embernek, vagy szervezetnek, amely Zalaegerszegért a legtöbbet teszi. Ezt idén is így szeretnénk. Reméljük, hogy minél többen lesznek azok, akik szavaznak
– fogalmazott dr. Vándor László elnökségi tag.
Az elismerésre olyan magánszemélyek és szervezetek javasolhatók, akik hosszabb ideje, önzetlenül dolgoznak Zalaegerszeg fejlődéséért és jó hírének öregbítéséért. A javaslatokat július 14-én, 17 óráig várják a zalaegerszegert@gmail.com e-mail címen vagy a 06-70-882-8103-as telefonszámon.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg