
Ünnepi megemlékezés Zalabesenyőn
Az októberi eseményeket Simon József, a szervezet elnöke idézte fel, aki helytörténeti kutatást is végzett. Beszédében a szüleitől, nagyszüleitől és ismerőseitől hallott történeteket is megosztotta a jelenlévőkkel.
1956-ban itt, Besenyőben is történtek forradalmi események. Múlt héten folytattam kutatásokat. Itt is volt, aki ténylegesen is tett Besenyőért, őt a későbbiekben meg is hurcolták emiatt
- mondta Simon József, Besenyő a 2000-es Években Alapítvány elnöke.
A településrészen összetartó közösség jött létre. Ennek jegyében a Besenyői Baráti Kör is színvonalas ajándékműsorral érkezett.
Ebből az ünnepélyes alkalomból - ma az idősek napját is ünnepeljük - mi tizenketten, a baráti kör táncosai egy csárdással, illetve egy moldvai tánccal készültünk, hogy ezzel örvendeztessük meg az idős embereket
- erről már Semetke Gáborné, Besenyői Baráti Kör elnöke beszélt.
Az Ifjúsági Csoport nevében Vass Virág köszöntötte a szépkorúakat. A fiatalabb generáció versekkel és prózával készült az idősek napjára.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg