2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Újra nyitva vannak a könyvtárak

Újra nyitva vannak a könyvtárak

2023. április 03., 16:06
Újra látogatható Zalaegerszeg valamennyi könyvtára. Szombattól az Apáczai, hétfőtől pedig a Deák könyvtárban is lehet kölcsönözni. Ez utóbbiban tablókiállítás nyílt az újrakezdés első napján.

Plakát jelzi a bejárati ajtón, hogy ismét nyitva a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Sokan tértek be rögtön a nyitást követően. Volt, aki iskolai tanulmányaihoz keresett könyvet, más saját szórakoztatására kutakodott.

Szakács Jenő több mint 30 éve rendszeres látogatója a bibliotékának. Most is az elsők között érkezett kölcsönözni. Azt mondja, alapvetően a történelmi könyveket és visszaemlékezéseket kedveli, de az újdonságokat is szívesen lapozgatja.

A magas rezsiköltségek miatt három hónapig egy épületben – a Keresztury Dezső VMK-ban működő József Attila Tagkönyvtárban - várta olvasóit a város három bibliotékája. A tavasz beköszöntével azonban helyre állt a rend.

Az újrakezdést kiállításmegnyitóval koronázta meg a Deák téri intézmény. A Petőfi évhez kapcsolódó eseményen Farkas Tibor előadóművész idézte meg a költő legismertebb verseit.

- Rendhagyó iskolai foglalkozásokkal várjuk a kicsiket és nagyokat. Óvodás programokat is szervezünk, és hála Isten, van érdeklődés a programok iránt – nyilatkozta a portálnak Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója. - Olvasóinkat különleges, egyedi tervezésű ajándékokkal várjuk. Ilyen például a lufi, ami könyvtárunk jelmondatát tartalmazza: a könyvtár, több mint gondolnád. Én azt gondolom, hogy ez a szlogen jól tükrözi azt, hogy mennyi mindent tudunk nyújtani az olvasóknak.

A Petőfi 200 tablókiállítás április 13-áig látogatható. Ezt követően sem maradnak program nélkül az olvasók. A Költészet Napját közönségtalálkozóval és tartalmas beszélgetéssel ünneplik a bibliotékában.

q52cGvyp_8k
# Kapcsolódó galériák