
Új vezető a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság élén
Tóth Tibor korábban a Közrendvédelmi Osztály kapitányságvezető-helyetteseként dolgozott. Pályáját 36 évvel ezelőtt kezdte, ugyancsak a városi rendőrkapitányság falai között. Elődjével, Andor Lászlóval több éven át dolgoztak együtt eredményesen. Hangsúlyozta, a célja, hogy továbbra is olyan munkahelyi légkör várja a kollégákat, ahol az összetartás és egymás munkájának segítése a fő szempont. Hiszen az eredményes munka egyik alapfeltétele a stabil közösség.
A fő irányelvek közé tartozik, hogy ezen a kapitányságon is, mint mindenhol, egy vezetési elv érvényesüljön. Az pedig a bizalmon alapul. Nagyon szeretném, hogyha ezen a kapitányságon a kollégáim úgy jönnének be dolgozni, hogy felszabadultak, és képesek a feladatra koncentrálni. Azt gondolom, hogyha egy szervezet jól működik, akkor az a szervezet jól tudja azt a közösséget szolgálni, amiért mindannyian dolgozunk
- fogalmazott Tóth Tibor.
Andor László, aki maga is Zalaegerszegen kezdte rendőri hivatását, három éven át vezette a megyeszékhelyi intézményt. Új feladatkörében ugyanazzal az értő fegyelemmel, támogatói környezettel szeretne kollégái felé fordulni, mint a megelőző években. Terve, hogy az általa vezetett területen még hatékonyabban és eredményesebben tudjanak reagálni a bűnügyi kihívásokra.
Alap célkitűzésem, hogy a szakmai munka egy minőségbeli változáson, emelésen essen át. Ágazati célkitűzésként fogalmaztam meg a kreativitást, az innovációt, illetve azoknak az építő javaslatoknak a megfogalmazását és eljuttatását hozzám, illetve majd a helyi rendőrkapitányságok részére, amellyel a bűnügyi szolgálat eredményességét lehet növelni. Illetve kiemelném a munkatársaim mindennapi munkájának támogatását és a támogatáson túl olyan vezető kívánok itt lenni, aki meghallgatja a munkatársait
- emelte ki portálunknak Andor László.
A rendőrség hivatalos közleménye szerint mindkét újonnan kinevezett vezető személye garancia a magas színvonalú, hatékony munkavégzésre.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
