
Továbbra is népszerű az egészségügyi képzés Zalaegerszegen
Tizennéggyel kevesebb tanulóval indítja a 2026/2027-es tanévet a központ. Ennek az az oka, hogy idén kivették a portfólióból az egészségügyi szervező szakot, mivel nem volt meg az induláshoz szükséges létszám. Ennek ellenére, a pótfelvételi eljárást követően még megközelítheti a tavalyi 184 főt az első évüket kezdők száma - mondta el a Médiacentrumnak dr. Császár Gabriella egyetemi docens, a PTE EK ZKK igazgatója.
170 elsőéves hallgatót várunk szeptembertől. 113 fő gyógytornász szakra jelentkezett, ők nappali képzésben vesznek részt. Az MSc képzésre vettünk fel 18 főt, 22 főt a FOKSZ-képzésre, tehát a felsőfokú egészségügyi adminisztrátor képzésre, és 18 főt az ergoterápia levelező képzésre, az ápolás és betegellátás alapszakon.
A zalaegerszegi képzési központ továbbra is népszerű a továbbtanulni vágyók körében. Idén ismét emelkedett azok száma, akik első helyen jelölték meg az intézményt.
Az első helyes jelentkezők számát tekintve emelkedés volt, sőt, a sorrend módosításban is az a tendencia látszik, hogy többen jelölték meg első helyen Zalaegerszeget. Azt gondolom, hogy a főleg a gyógytornász szak népszerűsége töretlen, és tudják, hogy nagyon gyakorlatorientált a képzésünk, úgyhogy sokan jelentkeztek.
Az iskola szeptembertől a megszokott munkarend szerint indítja a tanévet. A következő hetekben belső megújítást terveznek a főépületben.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg


Csütörtök este 8 órakor nyilvánosságra hozták a 2026-os felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Az idei eljárásban rekordot jelentő 140 427 jelentkező próbált bejutni valamelyik egyetemre vagy főiskolára.