
Szülők Akadémiája - a gyermek felnőtt szerepben
A család mint elsődleges szocializációs közeg a legjelentősebb háttér a gyermekek személyiségfejlődése során. Számtalan kérdés merül fel a szülőkben is, ezért a központ ingyenes előadásokkal segíti őket. Erre a programra háromszázan regisztráltak.
Előfordult már, hogy külső helyszínen kellett tartanunk ilyen előadást. Ezek a Szülők Akadémiája rendezvénysorozat keretében szervezett előadások mindig nagy érdeklődésre tartanak számot. Ezeknek az előadásoknak a fókuszában a család, a tehetséggondozás a gyermeknevelés és az oktatás áll. Ezek mindennapjainkat érintő témák és a szülők érdeklődők részt tudtak venni ezeken az eseményeken
- tájékoztatta portálunkat az MCC Képzési Központ Zalaegerszeg képviselet-vezetője.
A szakember témája a parentifikáció jelensége volt. Ez az a helyzet, amikor a gyermek idő előtt kényszerül felnőtt szerepbe, ami hatással van a felnőttkori életére is. A pszichológus a témában már több könyvet írt. Az Ellopott gyermekkor három éve jelent meg, s még mindig rengeteg fogy belőle. A szerző számos pozitív visszajelzést kap.
Kapom a leveleket, a hálálkodó leveleket, hogy validáltam az érzéseiket, hogy érti, hogy mi történik. Tehát a könyv felépítése az olyan, - és ez köszönhető a szerkesztőmnek, Gyuricza Eszternek; aki rendezte a könyvet - hogy érhető. Egy logikai ívet követ és nagyon sok saját, illetve a klientúrám életéből vett példákkal illusztrálom ezeket a jelenségeket természetesen úgy, hogy ne lehessen senkit felismerni
- mondta el Bibók Bea pszichológus-szakpszichológus.
A Szülők Akadémiája ingyenes előadásait félévente szervezik meg. A tervek szerint ősszel Bagdy Emőke érkezik Zalaegerszegre.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
