2024.10.04., péntek - Ferenc napja
facebook
Keresés
SzemlÉLETváltás az intézményi ellátásban

SzemlÉLETváltás az intézményi ellátásban

2024. szeptember 30., 15:05
„SzemlÉLETváltás az intézményi ellátásban” címmel tartottak szakmai konferenciát a zalaegerszegi Vármegyeházában. Az esemény a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság és az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége szervezésében jött létre. A találkozón a szociális és gyermekvédelmi szakellátásban dolgozó szakemberek, valamint számos érdeklődő vett részt.

A program a közösség erejére hívta fel a figyelmet, amelynek célja a szociális intézményekben élők és az ott dolgozók közötti kapcsolat erősítése volt. A szervezők szerint az első lépés ebbe az irányba, hogy az érintettek gondolkodását és mindennapi kihívásait jobban megértsük.

Három éve dolgozunk már négy kirendeltség, 54 szakemberével egy szemléleti munkacsoporton. Amelynek az a célja, hogy segítsük a dolgozókat, hogy a lakókkal minél harmonikusabb munkakapcsolatban legyenek egy partneri együttműködésben. A lakók pedig az otthonukat valóban otthonnak tudják tekinteni

- nyilatkozta Gyene Piroska, az ÉFOÉSZ elnöke.

A szakmai konferencián egy új szemlélet kialakításán dolgoztak, amelynek célja, hogy a szociális intézményekben élők komfortosabb és nagyobb önállóságot biztosító ellátásban részesüljenek.

Mi itt Zala vármegyében alapvetően két színtéren biztosítunk a fogyatékosok számára ellátást. Egyrészt támogatott lakhatásban, tehát kisebb lakóegységekben, illetőleg még a meglévő maradék, úgymond nagyobb intézményeinkben. Úgy gondolom, hogy a kisebb intézményekben magával hozza a teljes váltást az, hogy eleve kiköltöznek, a nagy intézményeinkben nyilván nehezebb az egyénre szabott gondoskodás és az egyéni autonómia erősítése

- ismertette Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója.

Zalában összesen 20 helyen biztosítanak otthont fogyatékkal élő személyek számára, ami 361 fő elhelyezését teszi lehetővé. Ezek közé tartoznak a bentlakásos intézetek és a támogatott lakhatási formák is, amelyek a lakók és az ott dolgozók számára egyaránt biztonságos és megfelelő környezetet nyújtanak.

Szöveg: Kiss Alexandra

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

OZJEGSkEziU
# Kapcsolódó galériák