
Semmelweis-nap: elismerték a helyi alapellátásban dolgozókat
A magyar egészségügy napján Balaicz Zoltán köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte a betegségek megelőzésének fontosságát és emellett a védőnők, ápolók és orvosok mindennapos munkáját méltatta.
Egy bensőséges ünnepség keretében meghívjuk a házi gyermekorvosokat, a háziorvosokat, az asszisztenseiket, az alapellátásban dolgozó fogorvosokat és asszisztenseiket, valamint az iskolavédőnőket. Ilyenkor természetesen elismeréseket is átadunk, hiszen amellett, hogy a teljes közösségnek hálát és köszönetet mondunk, valamennyien a munkájukat valóban hivatásként végzik. Minden esztendőben vannak olyanok, akiket felterjesztenek díjra, és azt gondolom, hogy ezek az elismerések is mutatják, mennyire fontos a jó együttműködés és a szakmaiság
– tájékoztatta portálunkat Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.
Balatoni Piroska már az egyetem alatt eldöntötte, hogy gyermekgyógyászattal kíván foglalkozni. Ezúttal közel 30 éves lelkiismeretes és kiemelkedő munkájáért kitüntetésben részesült.
Még középiskolás koromban volt a családunknak egy barátja, aki gyermekgyógyász volt, Németh Erzsébetnek hívták, és tulajdonképpen ő indított el ezen a pályán, már eleve az orvosi pályán. Nálunk a családban nem volt orvos. Úgyhogy én vagyok az első, aki orvosi egyetemre ment. Ott pedig a gyermekgyógyászat fogott meg igazán, úgyhogy egyértelmű volt, hogy gyermekgyógyász leszek az egyetem után. Sokáig dolgoztam a PIC-ben, a Perinatális Intenzív Centrumban
– tudatta dr. Balatoni Piroska csecsemő- és gyermekgyógyász szakorvos.
A fogászati alapellátásban is elismerték a kiválóságokat. Ágostonné Kovács Ildikó gazdag ápolói múltjának köszönheti az elismerést.
Mindig is tudtam, hogy a segítő szakmában szeretnék dolgozni, és most sem döntenék máshogy. 43 éve és jelenleg is dolgozom. Ez nagyon fontos nekem. Különösen a saját szakterületemen, a fogászati szájhigiénia területén, hogy mindenkihez eljusson: a szájüreg egészsége ugyanolyan fontos, mint az általános egészség
– mondta dr. Ágostonné Kovács Ildikó klinikai fogászati higiénikus.
Az ünnepségen a Pálóczi Horváth Ádám zeneiskola diákjai működtek közre. Elismerték még: Simon Eszter asszisztensnő, Bereczkné Bajsz Judit védőnő, Malhazian Armen fogorvos és Horváth Imre aneszteziológus főorvos szakmai eredményeit.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
