2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Rendhagyó nyugdíjastalálkozó az egykori ruhagyárban

Rendhagyó nyugdíjastalálkozó az egykori ruhagyárban

2023. szeptember 03., 09:45
Meglátogatták az egykori ruhagyárban zajló építkezést az üzem volt dolgozói. A rendhagyó bejárásra több mint százan érkeztek, akik az építésvezetővel bejárták a félkész épületegyüttest.

A ZA-KO-t 2003-ban bezárták, az alkalmazottak azóta nem lépték át volt munkahelyük kapuját. Simon Lívia 10 éve hívja találkozóra régi munkatársait, korábban többnyire Botfán szervezett programokat. Most viszont a régi ruhagyárba invitálta őket, ahol a hatvanas évek elején ipari tanulókét kezdett dolgozni. Mint fogalmazott, munkahelye a második otthona volt.

Mikor még idekerültem, 3 ezren dolgoztak itt. Az évek során a létszám ezerre csökkent, de így is nagyon jól működő, nagyon jól szervezett, nagyon jól gépesített és nagyon jó dolgozókkal ellátott üzem volt. A minőségi termékeket gyártó üzem a város gazdasági és közösségi életében egyaránt fontos szerepet töltött be. Több ezer embernek adott munkát és biztos megélhetést.  

- emelte ki köszöntőjében Balaicz Zoltán polgármester, majd hozzáfűzte:    

Alig van olyan ember, aki valamilyen módon, családján keresztül ne kötődne a ruhagyárhoz. Éppen ezért nagy öröm mindannyiunk számára, hogy húsz évvel később, most 2023-ban itt lehetünk, és a ruhagyári nyugdíjas találkozó itt kezdődhet el. Hiszen magának a ruhagyárnak a felújítása, átformálása kezdődött el egy 6 milliárd forint értékű beruházással. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy végre sikerült 2019-től kezdődően a tervegyeztetésekkel, a különböző engedélyeztetésekkel elérni, hogy most már a munka is zajlik.  

Az átalakítás látványos szakaszhoz érkezett. Nagyon sok érdekes látnivaló várta a résztvevőket. Ugyanakkor komoly kihívást jelentett előkészíteni a terepet, hogy a civilek biztonságosan beléphessenek az építési területre.

Mióta ezen a beruházáson dolgozunk, látjuk, hogy az elmúlt közel 70 év nyomot hagyott maga után. Tudjuk, mennyire fontos annak a közösségnek, aki itt dolgozott, ezért mindenképpen szerettünk volna lehetőséget adni, hogy átélhessék ezt az élményt.

- fejtette ki Ács Anikó a Zallure Park Kft. munkatársa. A Platán soron új centrum épül, erről már Tóth Barnabás, az ingatlan egyik tulajdonosa beszélt.

Minden, ami egy városközpontot körbe szokott venni, mind a lakó, mind a kereskedelem, mind a szolgáltatási funkciók ezen a területen megtalálhatók lesznek. És hát nagy számban, közel 100-110 lakás is kialakításra kerül.

A tulajdonosok ígéretet tettek: az elkészült, új épületegyüttes első vendégei a volt ruhagyári dolgozók lesznek, az Ollós nő című szobor pedig visszakerül eredeti helyére. Az alkotást a bezárás után ideiglenesen a Deák Ferenc technikum kertjében helyezték el.

Fotók: Médiacentrum Zalaegersze

0R70a7MTL0s
# Kapcsolódó galériák