2024.10.09., szerda - Dénes napja
facebook
Keresés
Rekordszámú delegáció érkezett a vadpörkölt fesztiválra

Rekordszámú delegáció érkezett a vadpörkölt fesztiválra

2024. szeptember 06., 15:25
Tíz országból tizenhat testvérvárosi delegáció érkezett a Vadpörkölt és Borfesztiválra. A korábbi időszakban a küldöttek nagyrészt az Egerszeg Fesztiválra látogattak el. Az elmúlt években azonban jelezték – bár mindkettő színvonalas programokat ígér – szívesebben jönnek az őszi rendezvényre.

A vendégeket a Díszteremben fogadták. A rendezvény kezdetét a vadászkürt hangja jelezte. A határon túli településekről rekordszámú látogató érkezett. Mint Balaicz Zoltán polgármester fogalmazott, ez egyben az együttműködés, illetve a közös projektek sikerét is jelzi.

A gazdaságban, a kultúrában, az oktatásban és a sportban is kialakult az a kapcsolatrendszer, amelynek köszönhetően valóban van értelme az ilyen partnertalálkozókat megszervezni, és a testvértelepülési szerződéseket élettel megtölteni. A jövő is erről fog szólni; amellett, hogy ápoljuk és őrizzük a meglévő kapcsolatokat, ezt mindinkább ki kell terjeszteni a városban működő iskolákra, sportegyesületekre, civil szervezetekre, és áltatában véve az egyes emberekre és polgárokra is 

- emelte ki Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere.

Az olaszországi Goriziával Zalaegerszeg 10 évvel ezelőtt kötött testvérvárosi megállapodást. Az évfordulón ezt a köteléket Balaicz Zoltán polgármester és Luca Cagliari tanácsnok a jubileumi oklevél aláírásával megerősítette.   

Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk. Mindig nagyon különleges fogadtatásban és vendégszeretetben van részünk. És természetesen látjuk azt is, hogy fejlődik a város évről évre. Mindig nagyon jó itt lenni, barátként térünk vissza

- mondta Luca Cagliari, Gorizia város tanácsnoka.

Dunaszerdahely vezetői is szeretnék a települések közötti kapcsolatot tovább erősíteni.  

Dr. Hájas Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere vette fel a kapcsolatot Balaicz Zoltán polgármesterrel, akinek ezúton is gratulálunk az újonnani  megválasztásához, hiszen látjuk azokat az eredményeket, amelyek letagadhatatlanok, amelyek megvalósultak a városban. Hiszen jó magam is harmadik alkalommal érkeztem a rendezvényre, és mindig valami újat lát az ember, és újat és újat figyel meg. Illetve ahogy beszélgetünk az itteniekkel, a városvezetőkkel, vagy a polgárokkal is, akkor valóban ők is mindig dicsérik a városvezetést

- erről már Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere beszélt.

A testvértelepülések küldöttei átadták jelképes ajándékaikat, közöttük azt a térképet, amely igazolja, hogy Dunaszerdahelyen egy utcát Zalaegerszegről neveztek el. A fesztiválprogramokba is bekapcsolódnak, a szombat délelőtti főzésen több csapattal vesznek részt.   

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

gqOF3dyomIc
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek