Re-szakkör címmel tartottak regionális konferenciát és kiállítást a Gébárti Regionális Népi Kézműves Alkotóházban
A programon a Nyugat-Dunántúl nagy hagyományú, régóta működő alkotó szakkörei kaptak lehetőséget a bemutatkozásra.
Ugyanitt a közösségek történetéről, lehetőségeiről és jövőjéről hangzottak el előadások. Az eseményre 11 közösség kapott meghívót. A szervezők szándéka az volt, hogy fórumot teremtsenek számukra, amely segíti újragondolni a folytatást. A rendezvény résztvevőit a házigazdák mellett Beszprémy Katalin köszöntötte. A Népi Iparművészeti Tanácsadó Testület elnöke a közösségi lét jelentőségére és az alkotás örömének fontosságára hívta fel a figyelmet. A szakmai előadásokat eszmecsere követte. A régió szakköreinek büszkeségeit, a népi kézművesség jeles alkotásait június végéig tekintheti meg a közönség.
ksaAquTIedc
# Kapcsolódó galériák