2024.05.06., hétfő - Ivett, Frida napja
facebook
Keresés
Pesti Lászlóné kapta a Kalliopé-díjat

Pesti Lászlóné kapta a Kalliopé-díjat

2023. október 27., 18:10

Átadták a Kalliopé-díjat, amit Csősz Katalin alapított édesapja, Csősz József pedagógus emlékére. Idén Pesti Lászlóné, az Eötvös József Általános Iskola nyugalmazott tanára kapta az elismerést. Immár negyedik éve azokat a magyartanárokat tüntetik ki, akik a tanórákon túl is aktív szerepet vállalnak diákjaik fejlődésének elősegítésében, s a tehetségek gondozásában.

A megjelenteket Iványi Ildikó, a zalaegerszegi Nyugdíjas Pedagógus Klub elnöke köszöntötte. A díjazott életútját ismertetve elmondta: Pesti Lászlóné 1981 óta él Zalaegerszegen, és akkortól nyugdíjazásáig az Eötvös József Általános Iskolában dolgozott. 20 éven át szervezője volt a mára már hagyománnyá vált Eötvös-műsoroknak. A díjazottat egykori munkatársai is méltatták. Karáth Anita költő, magyartanár egy hozzá írt verset olvasott fel.

Az epikus költészet múzsájáról elnevezett elismerést három fős kuratórium ítéli oda az arra érdemeseknek. Az idei díjazottat Iványi Ildikó javaslatára választották ki.

Tudtam, hogy sok műsort rendezett az Eötvös iskolában, és gyerekeket készített fel versenyekre, tehát az iskolán, tanórán kívüli munkája nagyon-nagyon sokrétű és értékes volt. Úgy gondoltuk, hogy ebben az évben ő érdemli ki ezt a díjat

- nyilatkozta portálunknak Iványi Ildikó, a kuratórium tagja.

Pesti Lászlónét meglepetésként érte a kitüntetés, amit az alapító, Csősz Katalin Franciaországban élő főiskolai tanár és történész adott át neki.

Sokan azt gondolják hogy kiállok a katedrára, és úr vagyok. Nem. A tanári pálya egy szolgálat: szolgálni a diákot, szeretni, kihozni belőle a legnagyobb értékeket

– fogalmazott a díjazott.

A ma már nyugdíjas tanárnő mindig arra törekedett, hogy boldog diákéveket biztosítson a tanítványainak. „Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz” – szól Adytól kölcsönzött mottója.

Szöveg: Soós Aliz

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

61Vvy8y-79o
# Kapcsolódó galériák