2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Óvatosságra int a rendőrség

Óvatosságra int a rendőrség

2023. október 30., 19:00
Fokozott óvatosságra int a rendőrség Mindenszentek és Halottak Napján. Azt tanácsolják: aki teheti gyalog, vagy tömegközlekedéssel közelítse meg a sírkerteket, és vigyázzanak értékeikre. A forgalmi-rend is több helyütt változik a következő napokban.

A legnagyobb forgalomra idén is a Göcseji és a Kiserdei úti temetőknél kell számítani. A közlekedést rendőrök és polgárőrök is segítik majd.

A Kiserdei úton egyirányú forgalmi rend lép életbe. Tehát a Ságodi út irányából lehet a Kaszaházi út irányába haladni, úgyhogy erre kell figyelni egészen csütörtök reggel 7 óráig, azaz november 2-a 7 óráig. Illetőleg Zalaegerszegen az Átalszegett utcán megállási tilalom lép életbe

- tájékoztatta portálunkat dr. Éder Tamás, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának megbízott vezetője.

Saját és értékeink biztonságára is érdemes odafigyelni a temetők meglátogatásakor. A nagy tömeg ugyanis jó alkalmat teremthet a zsebtolvajok számára. Erről már Tóth László rendőr alezredes beszélt a zalaegerszegi médiacentrumnak.

Mindig figyeljünk arra oda a temetők környékén, hogy kivilágított, feltüntetett parkolóhelyeken parkoljunk, és hogy a gépjármű utasterében soha ne hagyjunk semmi értéket! Még egy üres táskát sem, hiszen a rossz szándékú elkövetők nem tudják, hogy abban a táskában mi van, és lehet, hogy a rongálási kár nagyobb lesz, mint maga, amit elvittek. Arra is felhívnám a figyelmet, hogy amikor bemegyünk a sírkertbe, előtte győződjünk meg arról, hogy a gépjárművet bezártuk-e, illetve magában a sírkertben se hagyjuk soha őrizetlenül a táskánkat, amikor az egyik sírtól a másikig megyünk. És csak annyit és olyan értéket hozzunk magunkkal, amit feltétlenül muszáj, hogy elhozzunk!

Tóth László kiemelte: otthonunkat se hagyjuk őrizetlenül! Az őszi szünetre időzített családlátogatásokra és kirándulásokra könnyedén felfigyelnek a bűnözők, pláne, ha a közösségi oldalakon be is számolunk ezekről.   

Szöveg: Frauenhoffer Márta
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

YPEMFqMe0t8
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek