2026.05.21., csütörtök - Konstantin napja
facebook
Keresés
XXII. GAF
Országos sikert értek el a zrínyisek
2026. május 21., 15:15 - 0. x 00., 00:00

Országos sikert értek el a zrínyisek

2026. május 21., 15:15
Sikerrel szerepeltek a Marie Cuire-emlékversenyen a Zrínyi Miklós Gimnázium tanulói. Idén már 30. alkalommal hirdették meg a környezetvédelmi vetélkedőt. A helyiek országos első helyezéssel tértek haza.

A versenyre legfeljebb 3 fős csapatok jelentkezését várták. A döntőig úgy jutottak el, hogy teljesítették a levelező formában zajlott feladatsort. Ezt követte Andráshidán a területi forduló, majd Szolnokon az országos döntő.

Fontosnak tartom azt, hogy ugye ezt a versenyt nagyrészt a tesztírása dönti el, hiszen mindenkinek a prezentációja, előadása kifejezetten jól sikerült. A felkészülés az alapos előkészületekkel járt, hiszen nagy témát kellett feldolgoznunk, és ezt szétosztottuk háromfelé. Mindenki a saját területére fókuszált, és a legvégén meg közösen átbeszéltük a témákat

- mondta Pálfi Mihály. 

A megmérettetés célja, hogy a diákok megismerjék Magyarország értékeit, s emellett megfigyeljék a saját környezetüket. Ezáltal kialakuljon környezettudatos magatartásuk. A versenyre előzetesen gyakorlati feladatokkal készültek.

Szerkesztettünk figyelemfelhívó plakátokat, amiket kihelyeztünk különböző fákra, leszúrtunk a földbe, amíg szintén a horgászok figyelmét hívják fel arra, hogy nem szabad szemetelni az Zala-parton. Valamint egy figyelemfelkeltő és tájékoztató dokumentumot írtunk annak érdekében, hogy kiosztjuk azt sok embernek és informáljuk őket, hogy a mikroműanyag-probléma, amire igazából az előadásunk fókuszált az Zala folyóban, az mindenki által ismert legyen itt Zalaegerszegen is

- tudatta Süle Olivér.

Azok, akik három egymást követő évben megnyerik a versenyt, megtarthatják a vándorkupát. Így a tavaly eredményesen szerepelt gimnazisták nevezése idén is természetes volt.

Igazából így egy hatalmas dicsőség azért egy országos verseny megnyerni, és akkor egyértelműnek tartottuk, hogy idén is elindulunk ezen a versenyen. Az idei téma sokkal kémiásabb volt, ami meg hozzám sokkal közelebb állt, erre már lényegesen kevesebbet kellett készülni. És most is ugye az első helyet szereztük meg a területi fordulón is, az országos első helyet, mármint az összesítésben

- tájékoztatta portálunkat Kovács Noémi.

A fiatalok már eldöntötték, hogy jövőre ismét vállalják a megmérettetést. Bíznak benne, hogy korábbi sikereiket megismétlik.

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

# Kapcsolódó galériák