2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
November 7-ig várják a nevezéseket a ZegaSztárra

November 7-ig várják a nevezéseket a ZegaSztárra

2023. november 02., 13:05
A város nagy múltú összművészeti tehetségkutató versenyén idén az általános- és középiskolások mellett a helyi egyetemek tanulói is részt vehetnek.

A város oktatási intézményeiben tanuló diákok hét kategóriában indulhatnak. A palettán ezúttal is szerepel vers és próza, modern-, illetve néptánc, valamint komoly-, könnyű- és népzene. Frauenhoffer Márta, a Zalaegerszegi Televízió és Rádió Kft. ügyvezetője felhívta a figyelmet, hogy a korábban megszokotthoz képest most egy napra, november 19-re sűrítették össze az elődöntők produkcióit.

A zalaegerszegi önkormányzat és a Zalaegerszegi Televízió által meghirdetett versengés lebonyolítását több városi cég mellett a szakképzési centrum és a tankerületi központ segíti. A komoly összefogással megvalósuló program kiváló lehetőség arra, hogy a tehetségek nyilvánosságot kapjanak. Az elmúlt évek bebizonyították, hogy aki kipróbálja magát, annak akár ugródeszka is lehet a tehetségkutató. Velkey Péter, a ZegaSztár ötletgazdája szerint érdemes jelentkezni, mert a színpadralépés élménye növeli a fiatalok önbecsülését és öntudatát. Másrészt pedig a kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákok színpadon maradhatnak, hiszen újabb és újabb fellépési lehetőséget kapnak. A korábbi szereplők közül többen vannak olyanok, akik azóta előadóművészek lettek – hangsúlyozta a kulturális főtanácsadó.

A produkciókat háromtagú zsűri értékeli. Az ítészek csapatát Besenczi Árpád, a Hevesi Sándor Színház igazgatója vezeti. A zenei kategóriák mestere Bot Gábor színművész lesz, míg a táncokat Cseh Richárd táncos-koreográfus véleményezi. A zsűri kategóriánként 3-3 produkciót juttat a gálára, majd az így kialakult mezőnyt 1-1 előadóval kiegészíthetik a nézők. A produkciók az egerszegihirek.hu oldalról visszanézhetők. A IX. ZegaSztárra november 7-éig lehet jelentkezni a www.zalaegerszeg.hu oldalról letölthető formanyomtatvány kitöltésével.

Szöveg: Szigeti Éva 

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

HbnS4NrxfkY
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek