
Népszerű a Menza Plusz – Újítás a Mindszentyben
A korábbi évek tapasztalatai szerint a közétkeztetésben jelentős mennyiségű ételt dobnak ki. A szolgáltató ezen szeretne változtatni.
Az elsődleges célunk az volt, hogy minél kevesebb ételmaradék keletkezzen. Emellett fontosnak tartottuk azt is, hogy a gyerekeket tudatosságra neveljük. Ők döntik el, hogy miből választanak, és azt is, hogy az egyes ételekből mennyit vesznek maguknak
– mondta Büki Tamás, a Zalagast Invest Kft. szakmai vezetője.
Csütörtökön zöldborsókrémlevessel, chilis babbal, natúr csirkével és lecsós sertéscsíkokkal várták a diákokat. Köretként hagymás tört burgonya és párolt rizs közül választhattak. A hidegpulton négyféle saláta közül válogathattak. Az új rendszer és a szélesebb kínálat a gimnazisták, valamint a fiatalabb tanulók körében is kedvező fogadtatásra talált.
Nagyobb a választék. Már gyümölcsök is vannak, és többféle köret közül is választhatunk. Így mindenki összeállíthatja magának, hogy mit szeretne enni
– jegyezte meg Belák Sára, a Mindszenty József Általános Iskola tanulója.
Mi választhatjuk ki, hogy mit szeretnénk enni, és az adagot is mi szedjük magunknak. Ez azért jó, mert így nem marad meg olyan étel, amit nem szeretnénk megenni. Nekem különösen tetszik, hogy minden ebédnél van gyümölcs is. Ma például gyümölcssalátát ettem, és nagyon finom volt
– erről már diáktársa, Horváth Krisztina beszélt.
Az új rendszert egyéves előkészítő munka után vezették be. A szolgáltató és az iskolavezetés közös célja a közétkeztetés színvonalának javítása volt.
Egyrészt általános igény volt erre, másrészt az iskolánk sajátosságai is indokolták a változtatást. Mi vagyunk az egyetlen olyan iskola a városban, ahol tizenkét évfolyam működik, így nagyon különbözőek egy elsős és egy tizenkettedikes diák étkezési igényei. Az elmúlt években a tehetséggondozó órák és a fakultációk száma is nőtt, ezért egy rugalmasabb étkezési rendszer kialakítására volt szükség
– hangsúlyozta Dr. Tóth Gábor PhD, a Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium igazgatója.
A Menza Plusz szolgáltatást a negyedik osztálytól a tizenkettedik évfolyamig 450 diáknak biztosítják. A 2026-2027-es tanévben a büfé is megújult, ahol a jövőben meleg ételek is készülnek.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
