
Nemcsak a gyermekek és idősek szervezetét viseli meg az extrém hőingadozás
Bába Marianna a szélsőséges napi hőmérséklet-ingadozás veszélyeire irányította a figyelmet. Az elmúlt időszakban többször előfordult ugyanis, hogy ugyanazon a napon húszfokos különbség alakult ki.
Vannak erre vonatkozó vizsgálatok, hogy akár 4–6 százalékkal is megnő az elhalálozási kockázat az elesett állapotú emberek körében, ami meghaladja az extrém hidegben vagy extrém melegben mért elhalálozási kockázatot – ami szerintem egy meglepő adat. Összességében elmondható, hogy a szervezet stresszbe kerül. Idegi és hormonális hatások aktiválódnak, és a vegetatív idegrendszer elindul. A magas vérnyomásosoknál komoly ingadozást okozhat; hidegfronti hatásnál általában a vérnyomás erős és hirtelen emelkedésével jár, tarkótáji fejfájással, hányingerrel, szédüléssel, akár mellkasi nyomással is.
A melegfront miatt a vérnyomás csökken, fáradtság és koncentrációzavar jelentkezik. Gyakoribbá válnak ilyenkor a migrénes, illetve epilepsziás rohamok is. Fontos szem előtt tartani, hogy emiatt a közlekedési balesetek kockázata is megnő. A fronthatások kivédéséhez a megfelelő folyadékbevitel és tudatos életszervezés kulcsfontosságú.
Ha lehet, akkor ne terhelje magát várható frontoknál az ember túlzott feladatokkal. Számoljon azzal, hogy nem lesz olyan teljesítőképes, mint ami elvárható lenne. Érdemes az étkezéssel is csökkenteni a plusz terheket – állítólag a kálium- és magnéziumtartalmú ételek csökkenthetik a frontos tüneteket.
A pihentető alvás szintén segít enyhíteni a tüneteket. Mivel a klímaváltozás következtében az időjárási szélsőségek egyre gyakoribbá válnak, a szervezetet érő időjárási stresszre hosszú távon is fel kell készülnünk.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg