
„Mély levegő, és kezdjük” – Záróvizsgák a Gazdálkodási Karon
A végzősöket a vizsga reggelén a másodévesek boldogságbonbonnal és jókívánságokkal fogadták. Később beigazolódott, a cetlire írt tanácsot – „Mély levegő, és kezdjük!” – érdemes volt megfogadni. A résztvevőket a tanszékvezető köszöntötte, majd következett a tételek kihúzása. A szóbeli az elmúlt három és fél év tananyagát foglalta össze. Emellett a hallgatók szakdolgozataikat és kutatási eredményeiket is bemutatták.
A hallgatók többsége sikeresen végzi el ezt a képzést és a záróvizsgát is sikeresen teljesíti. Nagyon sokszínű, színes szakdolgozati témákat választottak a közvilágítás finanszírozásától kezdve a munkakörnyezetnek az elemzésén és az inflációs várakozások vizsgálatán keresztül. Nagyon széles a paletta, amiről ma beszélni fognak a hallgatóink
– emelte ki dr. Palányi Ildikó egyetemi docens, a PE Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg tanszékvezetője.
Fanni a közvilágítás kiadásait vizsgálta szakdolgozatában. Elemezte, hogy milyen külső tényezők, milyen mértékben hatnak a beszerzési stratégiákra. Mint mondta, középiskola után jó döntést hozott. A tapasztalatok is azt mutatják, hogy a zalaegerszegi karon végzett hallgatók a munkaerőpiacon és az életben is megtalálják számításaikat.
Úgy gondolom, a munkámban majd nagyon hasznos lesz ez a tudás, amit itt megszereztem, mind az órák, mind a tudományos kutatások során. Szeretném mindenképpen a mesterképzést elvégezni, a doktori tanulmányok is a tervek között szerepelnek. Előtte azonban szeretnék elhelyezkedni és dolgozni egy kicsit
– erről már Horváth Fanni, gazdálkodás és menedzsment szakos hallgató beszélt.
A sikeres záróvizsga után a végzősök február 11-én vehetik át diplomájukat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
