
Megújult a Kölcsey
A változtatást egy féléves projekt előzte meg, melynek részeként piackutatás is készült. Ebben a gimnázium tanulói és dolgozói egyaránt részt vettek. A tervezés során kiemelt figyelmet fordítottak arra, hogy megjelenjenek a létesítményre jellemző motívumok – különös tekintettel a közösség kiemelt szerepére.
Többszáz diák vett részt benne a piackutatásban. Kérdőíves formában megkérdeztük őket, ahol több dologra is tudtak szavazni, többek között a logókra, illetve az új színvilágra. Ezen kívül nyilván a vezetőséggel folyamatosan kapcsolatban voltunk, heti szinten találkoztunk velük és az ő ötleteiket részesítettük előnyben, de emellett kiválasztottunk 15 tanárt, illetve 20 diákot, akikkel többórás mélyinterjúk keretében beszélgettünk arról, hogyan tudják elképzelni a Kölcseyt, mire büszkék, továbbá, hogy mi tartanak Kölcseynek az erősségeinek
- nyilatkozta Varga Győző, a Schoozy Agency Kft. ügyvezetője.
Az intézmény korábbi logója megmaradt, mivel ahhoz a diákok és a tanárok ragaszkodtak – csupán a színvilága frissült. Az új arculat az iskola sokszínűségét is tükrözi.
Három új színt beemeltünk az iskolai arculatba, amivel a három nagy oktatási, illetve képzési területünket különböztetjük meg. A reál terület lett a kék, a humán a sárga és a szürke pedig a sport. A fehérrel variálva ezentúl a digitális platformokon is így fognak megjelenni a posztok. Ezáltal a külvilág és a város tudni fogja, hogy éppen melyik területünken értünk el kiváló eredményeket vagy sikereket. Azt szeretnénk ezzel az új branddel, hogy még erősebb legyen a közösség. Ezeknek a ruháknak a viselésével bízom benne, hogy a gyerekek majd nagyon büszkén fogják a városban is pusztán a megjelenésükkel hirdetni, hogy igen, mi a Kölcsey közösségéhez tartozunk
- ismertette Zimborás Beatrix, az iskola igazgatója.
Az angolszász kultúra elemeire építve az intézmény új kabalát is bevezetett – a választás egy huskyra esett. Az állat az iskola dinamizmusát, kitartását és hűségét jelképezi. A sajtótájékoztató zárásaként a diákok közreműködésével divatbemutatót tartottak, melyen az új arculathoz illeszkedő öltözékeket ismertették meg a közönséggel.
Szöveg: Kiss Alexandra
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg