2024.05.12., vasárnap - Pongrác napja
facebook
Keresés
Megtalálták az egerszegi vár bástyáját

Megtalálták az egerszegi vár bástyáját

2023. szeptember 20., 14:58
Megtalálták az egerszegi vár észak-nyugati bástyájának maradványait. A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végezett ásatás során bukkantak rá. A részletekről a helyszínen számoltak be az újságíróknak.

A 11 és fél méter átmérőjű objektum egyik fele a Mérleg téren lebontott házak alatt található. Folytatása valószínűleg mellette kialakított parkoló alatt húzódik – mondta el Orha Zoltán, a Göcseji Múzeum régész-muzeológusa.

A palánkvár cölöpeinek földalatti részét találtuk meg. Ezt úgy kell elképzelni, hogy leverték egykor a cölöpöket. Ennek a földben lévő része elkorhadt, gyakorlatilag a helyét mutatják, ahol a cölöpök voltak egykor. Az elkorhadt rész alatt, most olyan szerencsés helyzetben vagyunk, hogy lesznek olyan mintadarabjaink, olyan cölöpmaradványok, a melyek nem korhadtak el.  

- ismertette Orha Zoltán.

Az észak-keleti bástyát 2002-ben tárták fel. A cölöpök, illetve a korabeli dokumentumok alapján megszerkesztették a várfal alaprajzát. Huszonegy év múlva négy-ötméteres pontossággal találtak rá az észak-nyugati bástya maradványaira. A két évtizeddel ezelőtt előkerült cölöpök elemzésekor új ismereteket szereztek. 

Elvégeztük a faévgyűrűs vizsgálatot. A természettudósok az évgyűrű mintázatáról, mélységéből, meg tudják állapítani, hogy az adott fát mikor vágták ki. Ezekkel a vizsgálatokkal nagyon pontos adatokat tudtunk adni az egerszegi vár építéséhez, valamint a 17. századi történetéhez.   

- foglalta össze Havasi Bálint, a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatóságának főigazgatója.

Egerszeg várának a középkorban fontos történelmi szerepe volt. Miután a törökök 1664-ben elfoglalták Kanizsa várát, a határok védelmére létrehozott végvárvonal központja lett – erről már dr. Vándor László régész beszélt honlapunknak.

Kilencven éven keresztül az egerszegi vár vicekapitánya irányította a török elleni védelmet, illetve a felderítést.  

 emelte ki a volt múzeumigazgató.

Kitért arra is, hogy török hódoltság után a palánkvárat és régi püspöki udvarházat elbontották. Helyükön építették fel a vármegyeházát, a jelenlegi vármegyei bíróság épületét.

A héten zajló ásatáson általános és középiskolások csoportokat fogadnak, akik múzeumpedagógusok, illetve régészek vezetésével megismerhetik Zalaegerszeg középkori történetét. A Mérleg téren emléket helyeznek majd el, ami a most megtalált középkori bástya helyét jelzi.   

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

VQofwedfkk
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek