
Megemlékezés: 222 éve született Deák Ferenc
Az államférfi emlékét Zala vármegyében számos helyszínen őrzik. Gyermekkorát a család zalatárnoki birtokán töltötte, később jogi diplomát szerzett. 1833-ban választották országgyűlési képviselővé. Egyéniségével, barátságos természetével a magyar nép szeretetét is kivívta. Kiváló elemzőképességének kulcsfontosságú szerepe volt a bécsi udvarral történő kiegyezésben. A vármegyeszékhelyen minden évben méltóképpen idézik fel nagyságát.
Deák Ferenc születésnapján minden évben egy ünnepi gálaműsorral készülünk a könyvtár szervezésében, illetve két iskolával közösen. Az egyik idén a Zrínyi Miklós Gimnázium, a másik pedig a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Deák Ferenc Technikuma. Azt gondolom, hogy igazán színes és változatos programot állítanak össze az iskola diákjai a pedagógusokkal közös együttműködésben, az iskolák évenként váltják egymást és így mindig egy újabb és újabb színfoltot tudnak az ünnepségbe csempészni
– mondta portálunknak Tóth Renáta, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár igazgatója.
Az idei gálaműsorban igyekeztek olyan műveket összeválogatni, ami Deák Ferenchez köthető. A fiatalok számára életútja és pályafutása példaként szolgál.
Az, hogy a fiatalokkal közösen szervezzük ezt az ünnepséget, jó üzenet, hiszen a múltat és a hagyományokat majd nekik adjuk tovább. Az a fajta elköteleződés, ahogy Deák egész életében tényleg azon dolgozott, munkálkodott, hogy a nemzet sorsát jobbítsa. Ez a fiatalok számára üzenet lehet, hiszen az elköteleződés, a kitartás és egy jó ügy szolgálata, úgy gondolom, hogy mind-mind olyan érték, ami hozzánk tehet
– fűzte hozzá az igazgató.
Az ünnepséget koszorúzással zárták, ahol a helyi elöljárók, a törvényszék, a jogászegylet és a települések képviselői is lerótták tiszteletüket.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg