2025.12.05., péntek - Vilma napja
facebook
Keresés
Online hősök
Magyarország Ifjúsági Fővárosa – hazatért a zalaegerszegi csapat az elődöntőről
2025. december 04., 18:20 - 0. x 00., 00:00

Magyarország Ifjúsági Fővárosa – hazatért a zalaegerszegi csapat az elődöntőről

2025. december 04., 18:20
Hazaérkezett a csapat az első forduló után a Magyarország Ifjúsági Fővárosa című vetélkedőről. A zalaegerszegi és a dunaszerdahelyi fiatalok hónapok óta együtt készültek, hogy bemutassák településeiket, illetve azok ifjúsági életét.

Az élmények még nagyon frissek, mivel a versenyzők és kísérőik a legutóbbi éjszaka érkeztek vissza Zalaegerszegre. Pár órás pihenésüket követően tájékoztatták a sajtót maradandó élményeikről, majd szóltak a közeljövő feladatairól.

Az első napon vettünk részt az elődöntőben, ami december 3-án volt. December 4-én és 5-én a maradék várospárok fognak egymással versengeni. Péntek este kiderül, hogy ki lesz a harmadik csapat, aki bejut a döntőbe, majd péntektől vasárnapig lesz egy szavazás, a maradék 8 csapatból, akik nem jutottak tovább a fordulón. Egy csapat közönségszavazással be tud jutni a december 10-i döntőbe

– nyilatkozta Szommer Péter, a csapat tagja. 

Zalaegerszegről és Dunaszerdahelyről is 30-30 fős csapat kísérte el a stábot Budapestre, a Testnevelési Egyetemre, ahol az elődöntő zajlott. Ennek része volt az a 8 fő, aki a versenyző csapatban részt vett. Diákpolgármesterek, diákönkormányzati tagok mindkét városból, kulturális intézmények vezetői, tanárok és fiatalok is velünk tartottak, akik a szurkolói zónában végig buzdítottak minket. Erre nagyon nagy szükség volt

– tájékoztatott Juhász Előd János, a Zalaegerszegi Fiatalok Egyesületének elnöke.

A fiatalok úgy gondolják, hogy teljesítményükkel sikerült átfogó képet adni lakókörnyezetükről, miközben hagyománytiszteletükről is tanúbizonyságot tettek. Mint megfogalmazták, sokat jelentett nekik a háttértámogatás, azaz a drukkolás, amire a későbbiekben is számítanak. Így péntektől vasárnapig sms-ben várják a közönségszavazatokat. Ettől függ ugyanis, hogy december 10-én 20 órától ott lehetnek-e az M2 televíziós csatorna Magyarország Ifjúsági Fővárosa című élő műsorában.

Szöveg: Kaszás-Szaknyéri Szilvia

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

Drg0_enMKD4
# Kapcsolódó galériák
# Kapcsolódó cikkek