
Magbörzét tartottak Zalaegerszegen
A csere-bere során sok vetőmag talált gazdára. A hóesés miatt azonban palántákkal és élő növényekkel most csak kevesen érkeztek.
Tegnap szerettük volna kiásni a növényeket, amiket hozni szerettünk volna, de hát meghiúsult ezzel a nagy hóeséssel. Ez fent egy magas hegyen van, oda se autóval, se gyalog nem tudtunk felmenni. Úgyhogy most csak ilyen magokat hoztunk: virágmagokat, meg paprika, paradicsom és tök, amink termett
- mondta el portálunknak Mrakovics Miklósné, a Zalaegerszegi Hagyományápoló Kertbarát és Kulturális Egyesület elnöke.
A börzén a hagyományos vetőmagok mellett akadtak különlegességek. Köztük a chili paprika számtalan fajtája, illetve hokkaido tök vagy pedig nicandra kapott még helyet. Voltak visszatérő kertészkedők, akik virág- és zöldségmagokat kerestek.
Virágok végett jöttem jobban, mert a paprikám az már hajt az ablakomban. Az olyan növényeket - amit ilyenkor már majd kora tavasszal el lehet tenni - azokat már most begyűjtöm és mikor indul a kerti élet, akkor megpróbálkozom az új virágnövényekkel, ami még számomra nincs és szerettem volna
- részletezte Varga Erzsébet.
A házigazdák kiemelték: a már hagyományos közösségformáló esemény – csakúgy, mint korábban - a tájfajták megőrzéséről és a generációs tudás átadásáról is szólt.
Szerző: Bódis Lilla
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg
