2024.04.18., csütörtök - Andrea, Ilma napja
facebook
Keresés
Legyőzte a ZTE FC a Ferencvárost

Legyőzte a ZTE FC a Ferencvárost

2023. március 19., 22:22
A labdarúgó NB I 24. fordulójának záró összecsapását a ZTE FC és a címvédő Ferencváros vívta. A két csapat 80. alkalommal találkozott az élvonalban.

Egyik csapat sem volt jó formában az összecsapást megelőzően, hiszen a címvédő két Európa liga és egy bajnokit vesztett el, míg a ZTE a legutóbbi kettő bajnokiját zárta vereséggel.

A találkozó elején a ZTE-ben 100. mérkőzését játszó Tajti Mátyást köszöntötte Dragóner Attila sportigazgató.

Ferencvárosi helyzettel indult a találkozó, baloldali szögletrúgást követően Knoester 10 méterről tekert a hazai kapu fölé. A 6. percben Demjénnek kellett védenie Sagal lövését. Az első negyed óra egyértelműen a Ferencvárosé volt.

Lassan ébredt a ZTE és a félidő közepén némi fölényt is kiharcolt magának. A 32. percben Ikoba húzta meg a bal szélen és középre lőtt labdáját Szalay lőhette el, de a vendégvédők tisztázni tudtak. A 37. percben, egy fővárosi védelmi hibát követően Ikoba került helyzetbe a tizenhatoson belül, de a kimozduló Dibusz előtt a vendég védőknek sikerült ismét tisztázni.

A hosszabbítás első percében megszerezte a vezetést a ZTE: Kovács keresztlabdáját elnézte Civic és alászaladt, Mescack befelé húzott és 10 méterről kilőtte a hosszú sarkot (1-0).

A második félidőt is aktívabban kezdte a Ferencváros. Sorra jöttek a lehetőségek is, de a zalai védelem jól zárt. Az 52. percben Grezda megsérült és hordágyon hagyta el a pályát, helyére Mim Gergely állt be.

Többet támadott az FTC, a ZTE főleg kontrákból veszélyeztetett. A 74. percben Zachariassen lépett ki a hazai védők között és 16 méterről lőtt a kapuba, de les miatt érvénytelenítette a játékvezető.

Megnyomta a mérkőzés végét a címvédő, de hol a védők tisztáztak, hol Demjén védett bravúrral. A hosszabbításban Ikoba fejesét védte Dibusz.

A ZTE FC taktikus és harcos játékkal győzte le 1-0-ra a Ferencvárost, akiknek tovább tart a rossz szériája.

 

ZTE FC- Ferencvárosi TE 1-0 (1-0)

Zalaegerszeg, 3504 néző, JV: Andó-Szabó

ZTE FC: Demjén-Lesjak, Safronov, Kálnoki, Csóka- Tajti, Kovács, - Grezda (Mim), Meshack, - Ikoba, Szalay (Németh).

Edző: Ricardo Moniz

FTC: Dibusz- Botka, Knoester, Civic (Mercier)- Esiti, Budzsemaa (Gojak), Sagal (Marquinhos), Abena- Zachariassen, Traore.

Edző: Stanislav Cherchesov

Gólszerző: Meshack 45’+1’

 

képek: Jóna István

# Kapcsolódó galériák