
Közmeghallgatás a díszteremben
Az emberek a problémáikat többnyire azonnal jelzik a városrész önkormányzati képviselőjének, így a gondokat hamar orvosolni tudják. Volt, aki a nyilvánosság előtt kívánta megosztani észrevételeit.
A Berzsenyi út 15. és 17. között az összekötő út rossz állapotban van. Több baleset volt már itt. Sokan várnak a buszra, sok esetben – én a közelben lakom –, durva szavak hangzanak el. Nincs egy buszmegálló, ahol a gyermekekkel várakozhatnának
– mondta Dobos Vilmosné.
A városüzemeltetéssel kapcsolatos felvetésre Gecse Péter alpolgármestertől kapott választ, aki azt is elmondta, hogy a bejelentését rögzítették.
A jövőben ezekre a területekre próbálunk még intenzívebben és jobban odafigyelni, de azt gondolom, hogy az önkormányzati cégek és a műszaki osztály is gondos gazdája ennek a feladatnak. Egész évben odafigyelnek arra, hogy a lakosság kéréseit teljesíteni tudjuk, illetve a lakosság komfortérzete megfelelő legyen. Ezeket azonban nemcsak a fejlesztések és a beruházások befolyásolják, hanem ténylegesen az is, hogy a város fenntartása és üzemeltetése milyen keretek között zajlik
– erről már Gecse Péter, Zalaegerszeg alpolgármestere beszélt.
Ketten ezúttal levélben küldték el javaslataikat a testületnek. Mivel személyesen nem tudtak megjelenni, a hivatalos választ írásban kapják meg. Az elmúlt években átalakult az ügyintézés: míg korábban többen vettek részt személyesen a fórumon, mára visszaesett az érdeklődés. Egyre nagyobb számban elektronikus úton vagy közösségi felületeken jelzik kérdéseiket, illetve panaszaikat.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

