2024.10.09., szerda - Dénes napja
facebook
Keresés
Kerékpárosok versenyeztek az élményparkban

Kerékpárosok versenyeztek az élményparkban

2024. április 12., 14:20
Megrendezték a Kerékpáros Iskola Kupa, valamint a Ki a mester két keréken című verseny Zala vármegyei döntőjét az Alsóerdei Sport, és Élményparkban. A szervezők – a rendőrség, a Magyar Autósiskola és polgárőrök – legfőbb célja, hogy a gyermekeket felkészítsék a biztonságos közlekedésre.

A biciklis program évről évre népszerűbb. Ezt jelzi, hogy idén 150-en indultak az iskolai kupáért. Az első forduló után a legjobbak folytathatták az erőpróbát.  

Zalaegerszegen, Nagykanizsán, Keszthelyen és Lentiben is voltak városi döntők. A legjobb első és második helyezett fiú és leányversenyzők képviselik a vármegyei döntőn a várost. Gyakorlatilag most 16 versenyző méri össze tudását elméletből és gyakorlatból

- mondta el Horváth László r. alezredes, Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság balesetmegelőzési előadója.

A 25 kérdésből álló tesztlap kitöltését követően a diákok nyeregbe szálltak, és az ügyességi, valamint a szabályossági pályán teljesítették a feladatokat. Az akadályok a rutinosabbakat is próbára tették.

Gyerekkorom óta biciklizek. Szeretném ezt a kupát megnyerni. Sokat gyakoroltam már az iskolában is, és a KRESZ-t is ismerem

- jegyezte meg Lukács Roland, aki a Pókaszepetki Festetics Kristóf Általános Iskolából érkezett.

A program segítséget nyújt ahhoz, hogy az iskolások a váratlan közlekedési helyzetekre is felkészüljenek. A polgárőrség évek óta támogatja a kezdeményezést

Ma itt technikai eszközöket vonultattunk fel, kerékpárokat, rollereket, illetve egy nagymotort. Emellett felállítottunk egy ügyességi KRESZ pályát is. Nyolc emberrel képviseljük a polgárőrséget, segítjük a rendezvény lebonyolítását és biztosítását

- erről már Sándor Dénes, Zala Vármegyei Polgárőr Szövetség  szakmai alelnöke beszélt hírportálunknak.

A Magyar Autóklub hosszú évek óta szervez a 10-12 éveseknek Ki a mester két keréken címmel vetélkedőt.

Nagy tisztelettel köszönöm meg az iskolák, főleg a felkészítő pedagógusok munkákáját, akik nagyon sokat dolgoznak azért, hogy versenyképesek legyenek a gyerekek, és tudatos közlekedőkké váljanak

- emelte ki Kiss Ambrus, a MAK regionális elnöke.   

A legjobbak továbbjutnak az országos megmérettetésre, amit május 23-án rendeznek Budapesten. Az európai döntő Párizsban lesz, szeptemberben.  

Szöveg: Kolozsvári Ilona

Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

uMiVin_-hNA
# Kapcsolódó galériák