2024.05.10., péntek - Ármin, Pálma napja
facebook
Keresés
Karácsonyváró ünnepség Zalabesenyőben

Karácsonyváró ünnepség Zalabesenyőben

2023. december 18., 12:10
Megrendezték a besenyői településrészen is a karácsonyváró ünnepséget. A résztvevőket a Besenyő a 2000-es években Alapítvány elnöke a közösségi házban köszöntötte.

Az esztendő utolsó hónapja egyben a számvetés ideje is. Simon József szerint - aki idén vette át a civil szervezet vezetését -, 2023-ban is szép eredményeket értek el. 

Úgy látom, hogy sikeres évet zártunk. Három klub - az ifjúsági, a baráti kör és a nyugdíjas klub - működik az alapítványon belül, mind a három aktív. Az énekkar országosan is nagy sikereket ért el

- mondta el Simon József, a Besenyő a 2000-es években Alapítvány elnöke.

Az 1998-ban alapított Szivárvány Dalkör rendszeresen fellép a városi rendezvényeken és a dalos találkozókon. A besenyői közösséget minden esztendőben különleges adventi műsorral ajándékozzák meg.

Nagyon szeretünk együtt énekelni, és nagy szeretettel készültünk erre az ünnepre. Minden ünnepet megtartunk, de a karácsony minderre felteszi a koronát, mert az a legszebb ünnepünk. Nagyon szeretjük ezt a közösséget, nagyon-nagyon jó dalkör vezetőnk van, akinek sokat köszönhetünk

- erről mér Bérczes Tivadarné beszélt, aki egyben a Zalabesenyői Nyugdíjas Klub elnöke.

Az adventi koszorún meggyújtották a harmadik gyertyát, majd az Ifjúsági csoport és a Baráti kör is színpadra lépett. A településrész összefogását jelzi, hogy az eseményen a Botfa Városrészi Polgárőr Egyesület tagjai is részt vettek.

Szöveg: Kolozsvári Ilona
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg

# Kapcsolódó galériák