
Jubiláltak – A huszonötödik utcabált rendezték Telekalján
A kezdeményezés az ezredfordulóig nyúlik vissza. Negyedszázaddal ezelőtt sok család választotta otthonául a folyamatosan fejlődő, barátságos városrészt. Úgy döntöttek, hogy közös programmal kovácsolják össze a szomszédságot – így született meg az első telekaljai utcabál.
2001-ben költöztünk az utcába, és abban az évben nagyon sok új család érkezett ide. Úgy gondoltuk, hogy ebben a rohanó világban jó lenne közelebb hozni egymáshoz az utca lakóit. Így rendeztük meg az első utcabált. Szinte mindenki részt vett rajta, és azóta is őrizzük ezt a hagyományt. Idén már a huszonötödiket ünnepeljük. Azóta sok új lakónk lett, őket is igyekszünk bevonni, hogy csatlakozzanak a közösségünkhöz
- idézte fel Kovácsné Horváth Andrea.
A legfiatalabb résztvevő, Léna július elején ünnepelte első születésnapját, míg a szépkorúak közül többen már a hetvenedik életévüket is betöltötték. A diákok játékos ügyességi versenyeken mérték össze tudásukat. A feladatokból is kivették részüket, miközben az ünnepi öltözékről sem feledkeztek meg.
Nagyon szeretem az utcabált, ezért megcsináltattam a hajamat, és ezt a szép szoknyát választottam. Feldíszítettük az utcát lufikkal, kiraktuk a székeket, és estére már minden készen áll a bulira
- szögezte le Szép Leila.
A bálozók süteményekkel megrakott tálcákkal érkeztek. A bográcsételekről idén is a vállalkozó kedvű alkalmi szakácsok gondoskodtak. Ezúttal lecsó és csirkepörkölt volt a közös vacsora.
Nagyon örülök annak, hogy az elmúlt huszonöt évben minden alkalommal ilyen sokan összegyűltünk. Ez idő alatt valódi közösséggé kovácsolódott az utca. Tudjuk, hogy bármilyen helyzetben számíthatunk egymásra, tiszteletben tartjuk egymást, és ez hosszú távon is nagyon erős összetartó erőt jelent. Reméljük, hogy még sok ilyen utcabált rendezhetünk együtt
- erről már Guitprecht Károly beszélt.
A telekaljai utcabálokról emlékalbumot vezetnek. Az első bejegyzés - amelyet a résztvevők aláírásukkal hitelesítettek - 2001-es keltezésű. Azóta minden év újabb fejezettel gazdagítja a közösség történetét.
Fotók: Médiacentrum Zalaegerszeg